nlc.hu
Trend
Kivonult az orosz piacról a H&M is

Újranyitja oroszországi boltjait a H&M, hogy eladja a megmaradt árukészletet

A világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi lánca, a svéd H&M csoport megkezdi oroszországi üzleti tevékenységének felszámolását Oroszországban.
H&M logó

Az oknak a „jelenlegi működési problémákat és a jövő kiszámíthatatlanságát” jelölték meg. Az üzletlánc március 2-a óta felfüggesztette az értékesítését Oroszországban az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt.

A közleményében egyebek között az szerepelt, hogy „alapos értékelést követően lehetetlennek tartottuk az Oroszországban folytatott üzleti tevékenység folytatását a jelenlegi helyzetben”. A cég bejelentette továbbá, hogy korlátozott időre újranyitja oroszországi üzleteit, hogy eladja a megmaradt árukészletet.

A ruházati lánc számításai szerint a felszámolással kapcsolatos költségek mintegy 2 milliárd svéd koronát (190 millió dollárt) tesznek ki, ami a vállalat folyó harmadik negyedévi pénzügyi kimutatásaiban jelentkezik.

A H&M hatodik legnagyobb piaca volt a tavalyi utolsó negyedévben Oroszország, ahonnan bevételeinek 4 százaléka származott. A kereskedelmi lánc 2009 óta volt jelen Oroszországban, ahol több mint 150 üzletet nyitott.

Több nagy cég is hasonlóan döntött: májusban, harminc év után kivonult a McDonald’s  is, és amerikai gyorsétterem-óriás eladta az egyre inkább elszigetelődő országban lévő üzletágát. Mindemellett eltűnt az országból az Ikea, az Adidas, az Apple, a Procter & Gamble és a Nestlé termékei és szolgáltatásai sem elérhetők már Oroszországban.  Az oroszok egy áprilisi felmérés alapján az Ikea elvesztését sajnálták a legjobban.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top