Háromezer dolláros, azaz 1,2 millió forintos borravalót kapott egy pennsylvaniai pincérnő egy 13 dolláros étel után. Az ilyen történeteknek általában van előzményük; a nagylelkű vevő elbeszélgetett vele, és kiderült számára, hogy nehéz sorsa van, vagy valami hasonló. Itt erről szó sincs: a teljesen átlagosan viselkedő vendég, aki nem ismerte korábban Mariana Lambertet, egyszerűen ennyit hagyott neki, amikor kártyával fizetett.
Az étteremben persze alig akarták elhinni, hogy ez megtörténik, de lefuttatták a kártyát, kérték a vendéget, hogy igazolja magát, és mindent rendben találtak. Az Alfredo’s Pizza Cafe nevű hely üzletvezetője azonnal odasietett, hogy beszéljen a vendéggel, aki elmondta: a Tips for Jesus (Borravaló Jézusnak/Jézusért) nevű kampány részeként adományozott; ez most egy közösségi médiában pörgő kezdeményezés. Eric Smith, a vendég rá is írta a blokkra, hogy mindezt a megváltó nevében teszi.
Lambert a helyi tévének nyilatkozott az eset után, szinte sokkos állapotban; azt mondta, nagyon jól jön a pénz, és valószínűleg elutazik valahova családjával. (Ezek szerint a dolgozók megtarthatják a borravalót, ami jó hír.) Smith egyébként egy egyszerű pizzatekercset, azaz strombolit evett.
Forrás: UPI.com, kiemelt kép: Getty Images