nlc.hu
Trend

Ikonikus divattervezők néhai álomotthonai

Ikonikus divattervezők néhai álomotthonai

Nézd meg, hol alkotott Karl Lagerfeld, vagy hová szeretett elbújni a világ elől Yves Saint Laurent. Varázslatos otthonokat mutatunk.

Gyakran halljuk, a divatházak nem ruhákat árulnak, hanem egy életstílust, és ha ez így van, ki más tudná a legjobban prezentálni ezt, mint maga a tervező, akinek nevét a divatház viseli, aki a lelkét, mozgatórugóját jelenti egy világmárkának. Közülük mutatjuk be öt divattervező otthonát, olyanokét, akik a maguk idejében a divatot máig meghatározó kollekciókat, ruhákat alkottak.    

Yves Saint Laurent

Yves Saint Laurent és élettársa, Pierre Bergé 1966-ban utaztak először Marokkóba, az ország varázsa pedig akkora hatással volt rájuk, hogy azt követően rendszeresen visszajártak az északnyugat-afrikai országba. Saint Laurent a kollekcióihoz is rendszeresen merített ihletet Marokkó szépségéből, kultúrájából. Az 1980-as években döntöttek úgy, hogy megvásárolják a Jardin Majorelle-t, egy gyönyörű botanikus kertet és az annak közepén fekvő villát, amit Jacques Majorelle francia festő építtetett a harmincas években. A divattervező Villa Oasisnak nevezte el, amit pénzt nem sajnálva állítottak helyre a kerttel együtt.

A Jardin Majorelle, Yves Saint Laurent egykori marokkói villájához tartozó kert.

A Jardin Majorelle, Yves Saint Laurent egykori marokkói villájához tartozó kert (Fotó: Michel RENAUDEAU/Gamma-Rapho via Getty Images)

 

A Villa Oasis és a Jardin Majorelle (Fotó: Rene MATTES/Gamma-Rapho via Getty Images)

A Villa Oasis és a Jardin Majorelle (Fotó: Rene MATTES/Gamma-Rapho via Getty Images)

A villa káprázatosan élénk, kék színben tündököl, a különleges árnyalat a Majorelle-kék nevet viseli, az épület első tulajdonosa után. Az art deco stílusban épült otthon bár úgy tűnhet, elvész a buja növényzet között, valójában egészen hatalmas, tágas, gazdagon díszített terek, szobák, belső kertek tagolják.

Karl Lagerfeld

Karl Lagerfeld kielégíthetetlen gyűjtő volt, szenvedélye pedig otthonaira is kiterjedt. Számos villája, fényűző lakása volt élete során, hogy melyik volt a kedvence, az idővel mindig változott. Nem csoda, amint a divattervezésben is a folytonos megújulást vette alapul, úgy az otthonát jellemző lakberendezési stíluson is rendszeres időközönként változtatott – és azon is, mely épület a kedvence.

A hetvenes években rajongott az art decóért, majd a nyolcvanas években a Memphis-csoportra jellemző, színes, olaszos designt kedvelte, később a francia művészetek, a 18. század esztétikája felé fordult.

Adolph Menzel festménye gyerekkorától kezdve megkülönböztetett figyelemben részesült, nem véletlen, hogy Párizs melletti villájába egy külön szobát is berendezett, amelyben ma is ott található a replika. Egykori gyerekszobáját teremtette újjá, középpontban a Menzel-festménnyel.

Az utolsó húsz évben a kortársakat kedvelte, rajongott Mark Newson, Martin Szekely, valamint Ronan és Erwan Bouroullec alkotásaiért. A Louveciennes-ben található rezidenciájában is számos bútor, műtárgy található tőlük, de a húszas évek Németországának lakberendezési stílusa is meghatározó. A villa földszinti és emeleti része mintha két külön világ lenne, mely mégis szorosan összekapcsolódik, egységét a néhai divatcézár szelleme fogja össze.

Az idei évben a divattervező számos személyes tárgyát elárverezték, az árveréshez kapcsolódóan készült a Vogue közreműködésével a lenti kisfilm is, melyben Lagerfeld közeli barátja, Lady Amanda Harlech mutatja be a Villa Louveciennes-t.

Gianni Versace

A villa, melyben Gianni Versace élt, és amelynek kapujában megölték őt, Miamiban található, az Ocean Drive 1116 szám alatt. A 930 négyzetméteres, tíz hálószobás villa minden szobáját a divattervezőre és divatházára jellemző fényűző díszítettség jellemzi, ám a legextravagánsabb talán mégiscsak a 24 karátos arannyal díszített, mozaikokból kirakott, freskókkal, szobrokkal díszített medence és a környező udvar. 

Gianni Versace egykori villája Miamiban. (Fotó: Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images)

Gianni Versace egykori villája Miamiban (Fotó: Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images)

Versace 1992-ben vásárolta meg a villát és közel 33 millió dollárt költött arra, hogy felújítsa és kibővítse. A luxusépületet 1930-ban épült a Santo Domingóban található Alcazar de Colon palota mintájára. Ez a palota volt Kolumbusz Kristóf otthona az Újvilágban, az első spanyol palota, amit megépítettek. A South Beach-i replika Versace halálát követően Villa Casa Casuarina néven boutique hotelként működik, ügyelve rá, hogy a berendezés elemei, stílusa továbbra is hű legyen egykori lakójához, Gianni Versacéhez.

Megnézem
Összes kép (5)

Christian Dior

A New Look kollekciójával egy csapásra hírnévre és elismertségre szert tett divattervező, Christian Dior 1951-ben vásárolta meg a La Colle Noire névre keresztelt francia kastélyt. Úgy tekintett rá, mint igazi otthonára, ahová idős korában szeretett volna elvonul a világ elől. A Cannes-tól mindössze 40 kilométerre található kastélyt nagyrészt renoválta, tökéletes volt számára, hogy a párizsi nyüzsgés elől elvonuljon. Hosszú hónapokat töltött minden évben a kastélyban, melyet halálát követően testvére, Catherine örökölt, aki egyébként a máig ikonikus Miss Dior parfümöt ihlette. Catherine azonban nem tudta fenntartani a kastélyt, így az kis híján az enyészetté vált. Többször is gazdát cserélt az évtizedek során, végül 2013-ban a Christian Dior Parfums vásárolta meg, majd újította fel pazar módon, hogy a divatház eseményei, privát rendezvényei számára szolgáljon méltó helyszínül. A villa ezért nem is látogatható úgy, mint a Les Rhumbs, Dior gyerekkori otthona, melyben múzeumot alakítottak ki.

Christian Dior egykori villája, a La Colle Noire

Christian Dior egykori villája, a La Colle Noire (Fotó: Francois Durand/Getty Images for Parfums Christian Dior)

 

A Parfums Christian Dior vásárolta meg 2013-ban Christian Dior egykori villáját, és újította fel a divatház számára

A Parfums Christian Dior vásárolta meg 2013-ban Christian Dior egykori villáját, és újította fel a divatház számára (Fotó: Francois Durand/Getty Images for Parfums Christian Dior)

Dior rajongott a hattyúkért, melyek a kastély számos pontját díszítik. A karrarai márvány fürdőkád aranyozott csapját, a fő hallt, melyben egy 17. századi festő, Dirk Wintrack hattyúkat ábrázoló alkotása áll, de kerámiákon, dísztárgyakon is feltűnnek a hattyúmotívumok. 

Pierre Cardin

Pierre Cardin egykori otthona igazi különc listánkban. Luxus a javából, ám távolról sem kastély. A Le Palais Bulles névre keresztelt ingatlant 1975–1984 között tervezte és kivitelezte a golyóházak tervezője, és az organikus építészet meghatározó alakja, Antti Lovag. A magyar származású építész Pierre Bernard számára készítette az impozáns villát, amit 1991-ben vásárolt meg Pierre Cardin, aki később azt mondta, a női test szépségéhez hasonlít számára az épületegyüttes.

A Le Palais Bulles, vagy Buborékpalota, Pierre Cardin egykori othona. (Fotó: Eric Robert/Sygma/Sygma via Getty Images)

A Le Palais Bulles, vagy Buborékpalota, Pierre Cardin egykori otthona (Fotó: Eric Robert/Sygma/Sygma via Getty Images)

A Buborékpalotának keresztelt épület a francia Riviérán, Theoule-sur-Mer településen található. 1200 négyzetméteres alapterületű, két hatalmas társalgóval rendelkezik, tartozik hozzá egy 500 férőhelyes amfiteátrum, medencék, vízesés, de a buborékokban helyet kapott tíz hálószoba is, melyek mindegyikét más-más művész rendezte be. Az épületben a divattervező halálát követően művészeti galériát alakítottak ki.

Kilátás a Le Palais Bullesegyik teraszáról
Megnézem
Összes kép (4)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top