nlc.hu
Trend
Parafadugóból készített úszóruhát

Parafadugókból készített úszóruhát egy férfi

Három évbe telt, de elkészült és megérte.
Parafadugó kupac előtte egy bornyitóval.

A 64 éves Kerry Haulotte-nak különös ötlete támadt, melyet meg is valósított. Az amerikai férfi három évet és több mint 130 órát töltött azzal, hogy  1150 darab parafadugóból úszóruhát készítsen magának, ráadásul szinte teljesen titokban. A feleségét leszámítva senki sem tudta, hogy min dolgozik. A furcsa öltözik az első útján remekül bevált és elvileg azóta is kifogástalanul működik – írta meg az Index.

Az, hogy a világ megismerhette a parafadugó úszóruhát jelentős mértékben köszönhető Kerry mostohalányának, Haley Buntrocknak, aki lefilmezte, amint Kerry az amerikai Michigan-tóban kipróbálja a találmányát, majd a videót kitette TikTok oldalára. Az úszóruha olyannyira jól sikerült, hogy a hírek szerint a férfi barátai és a családtagjai is kölcsönkérték, hogy kipróbálhassák, milyen benne a víz felszínén lebegni. Haley egyenesen úgy fogalmazott a ruhával kapcsolatban, hogy a „legmenőbb dolog, amit valaha is láttam.”

Korábban az nlc is készített cikket arról, milyen sokoldalú a parafa , illetve azzal kapcsolatban is adtunk tippeket, hogyan lehet ebből az anyagból menő kilépő szőnyeget készíteni. Az azonban vitathatatlan, hogy Kerry Haulotte jóval merészebb módon közelített a témához.  

(Fotó: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top