Jane Fondától Angelina Jolie-ig: ezek minden idők leggyönyörűbb Oscar-ruhái

Debreceni Andrea | 2023. Január 26.
Az elmúlt években gyönyörű ruhakölteményeket láthattunk a díjátadó során, ezekből választottuk ki a legszebbeket, abszolút szubjektív ítélet alapján.

2023-ban március 12-én rendezik meg az Oscar-díjátadót, de a hangolódás már most megkezdődött, hiszen a Golden Globe után mindig megindul az esélylatolgatás, hogy kik lesznek azok, akik az aranyszobrocskát is kezükbe foghatják. Persze rögtön a díj elnyerése után az is nagyon fontos, hogy ki nyeri el a vörös szőnyeg képzeletbeli királynője címet ruhaválasztásával, így most hoztunk néhány példát korábbról, akiknek már sikerült. 

michelle-williams-oscar-gala-2006

Michelle Williams 2006-ban viselt mustárszínű Vera Wang ruhája annyira kortalan, hogy akár az idei gálán is megállná a helyét. (Fotó: Getty Images/Christopher Polk)

angleina-jolie-oscar-gala-2012

A feketével nem lehet mellélőni, mi sem bizonyítja jobban, mint Angelina Jolie Versace ruhája, amit 2012-ben viselt. (Fotó: Getty Images/Ethan Miller)

octavia-spencer-oscar-gala-2012

A legszebb Oscar-ruhákat összefoglaló galériák mindig kifelejtik Octavia Spencer 2012-es Tadashi Shoji estélyiét, ami egyszerűen elképesztően állt a színésznőn. Fazonjában, anyagában, színében, mindenhogy telitalálat volt! (Fotó: Getty Images/Jeffrey Mayer)

lupita-nyong'o-oscar-gala-2014

Lupita Nyong'o 2014-ben nemcsak a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat vihette haza, hanem az egyik legjobban öltözött sztár képzeletbeli címét is elnyerte Prada ruhájában. (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur)

sandra-bullock-oscar-gala-2014

Az éjkék Alexander McQueen darab tökéletesen állt Sandra Bullocknak, a színésznőnek szintén a 2014-es gálán esett erre a választása. (Fotó: Getty Images/Steve Granitz)

kate-hudson-oscar-gala-2014

Talán kicsit merészen dekoltált darab, amit Kate Hudson viselt 2014-ben a Verasce tervezésében, de kétségtelen, hogy egyúttal az egyik legstílusosabb is. (Fotó: Getty Images/Jason Merritt)

cate-blanchett-oscar-gala-2016

Cate Blanchett ízlése kifogástalan, így tudtuk, hogy legalább egy ruhája biztos szerepelni fog ebben a válogatásban. Végül a 2016-os gála, Armani Privé estélyiére esett a választásunk. (Fotó: Getty Images/Frazer Harrison)

emma-stone-oscar-gala-2017

Emma Stone remek stílusérzékkel van megáldva, és ez a kicsit ‘20-as éveket idéző Givenchy ruha is telitalálat volt részéről, amit egyébként 2017-ben viselt. (Fotó: Getty Images/Steve Granitz)

jane-fonda-oscar-gala-2018

Még hogy a 20 éveseké a világ! Jane Fonda 81 évesen, 2018-ban viselte ezt a Balmain estélyit, és valószínűleg egyetértünk abban, hogy jóval fiatalabb pályatársait megszégyenítő magabiztossággal vonult végig a vörös szőnyegen. (Fotó: Getty Images/Frazer Harrison)

amanda-seyfried-oscar-gala-2021

A vörös szőnyegre piros ruhát választani igazi bátorságról tanúskodik, hiszen sok esetben nem tud érvényesülni egy ilyen darab, viszont Amanda Seyfried olyan magabiztossággal viselte az Armani Privé tervezését, hogy 2021-ben egyértelműen ő volt a bevonulás sztárja. (Fotó: Getty Images/Handout)

Exit mobile version