nlc.hu
Trend
Johnny Depp rohadó fogsora Cannes szenzációja

Johnny Depp rohadó fogsora eddig Cannes legnagyobb szenzációja

A sztár fél órát késett az új filmje sajtótájékoztatójáról, aztán elkövette azt a hibát, hogy mosolyogni kezdett.

Johnny Depptől az elmúlt években inkább szórakoztató bulvárözönt kaptunk, és nem annyira jó filmeket, és úgy tűnik, ennek a hagyománynak Cannes-ban sem tud véget vetni. A fesztivál nyitófilmjeként debütáló új mozija, a kosztümös Jeanne du Barry elég vegyes fogadtatásban részesült. Bár a nyitógálán hétperces ovációban részesítették a sztárt, a kritikák már nem bántak vele ennyire kíméletesen.

Az igazságtartalmukat majd ősszel tudjuk lecsekkolni, hozzánk ugyanis akkor futhat be a film. Azonban a filmnél ismét fontosabbnak mutatkozott maga Depp. Először azzal borzolta a kedélyeket, hogy – közlekedési okokra hivatkozva – fél órát késett a film hivatalos sajtótájékoztatójáról. Ezután pedig a vörös szőnyeges képeken mosolygott. Volt is oka rá, hiszen nemrég a Dior kötött vele húszmillió dolláros szerződést.

Johnny Depp

Johnny Depp mosolya Cannesban (Fotó: John Phillips/Getty Images)

A távoli fotókon talán nem látszik, de a közelieken már jól látható, hogy az egykori szívtipró fogsora nincs igazán jó állapotban. Az RTL-nél egyenesen úgy fogalmaztak, hogy rohadnak a fogai, és ezt sok kommentelő is hasonlóan gondolja a közösségi médiában.

Nem vagyunk fogorvosok, de azzal nem tudunk vitatkozni, hogy a látvány tényleg nem szép. Valaki szerint olyan, mintha a fogsorát feketére festették volna. Azzal kapcsolatban is vannak kételyeink, hogy egyáltalán mosott-e fogat, mielőtt a fesztiválra ment.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top