Az ENSZ szerint a divatipar a világ egyik legnagyobb környezetszennyezője, a bolygó szennyvízmennyiségének mintegy 20 százalékáért és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 10 százalékáért felelős. És ez még nem minden: a becslések szerint világszerte 92 millió tonna textilhulladék keletkezik, köszönhetően többek között a fast fashion elterjedésének, egyes becslések szerint a piac csak az idei évben 106,4 milliárd dollárral nő majd.
Ma a ruhák háromötöde a gyártástól számított egy éven belül a hulladéklerakókban vagy szemétégetőkben végzi, ez pedig azt jelenti, hogy
minden másodpercben egy kamionnyi használt ruhát dobnak ki, vagy égetnek el.
A legtöbb ilyen hulladékkezelő létesítmény Dél-Ázsiában vagy Afrikában található, de nem tudják kezelni azt a mennyiséget, ami hozzájuk érkezik. Ghána fővárosában, Accrában például 2000 tonna hulladék feldolgozását tudják megoldani, de főleg az óriás mennyiségben keletkező textilhulladék miatt, a város 24 óránként csaknem ennek a dupláját termeli. Ennek egy része az állami szeméttelepeken, a többi viszont az illegális hulladéklerakókon landol.
A világ szemétdombja akkora, mint a Central Park
Persze, van még olyan pontja a világnak, ahova szintén látványos és kezelhetetlen mennyiségű textilhulladék érkezik. Így például a chilei Atacama-sivatagban növekvő szeméthalom (ami állítólag hatvanezer tonnányi ruhából „épült”) akkora, hogy már a műholdfelvételeken látszik – legalábbis ezt bizonyítja az a kép, amit a SkyFi tett közzé.
A Chile északi részén található Atacama-sivatag a Csendes-óceántól az Andokig húzódik, ez a legszárazabb sivatag, és annyira hasonlít a Mars felszínére, hogy a NASA bolygójárókat tesztelt ott. Vagyis sokkal többre hivatott, minthogy arról legyen híres, hogy ez lett a világ egyik leggyorsabban terjeszkedő szemétlerakóhelye, ahol főként olyan termékek találhatóak, amelyek egy olyan jelenséghez kapcsolódnak – igen, ez a fast fashion –, ami az ENSZ szerint bolygószintű környezeti és társadalmi veszélyt jelent.
A világ szemétdombja, ahogy többen is nevezik, három négyzetkilométeren terül el, vagyis több száz hektárnyi felhalmozott szemét – számtalan szakadt és soha nem hordott ruhadarab – együttesen megközelíti a New York-i Central Park méretét.
Évente mintegy 59 000 tonna ruhanemű érkezik Chilébe Európából, Ázsiából és Észak-Amerikából. A környező országokban, például Peruban és Bolíviában ez azért nem jelent ekkora problémát, mert korlátozzák az alacsony minőségű, a továbbértékesítésre nem annyira alkalmas textíliák behozatalát, míg Chilében sokkal lazábbak a szabályok.
Rossz belegondolni abba, hogy a fejlett országok textilhulladékának lerakójává válunk
– mondja Franklin Zepeda, a Con100cia Circular nevű fenntarthatósággal foglalkozó cég igazgatója.
De miért pont az Atacama-sivatag lett az otthona ennek a gigantikus szemétkupacnak? Azért, mert a közelben található Iquique városa Dél-Amerika egyik legjelentősebb vámmentes kikötője. Ma körülbelül 2000 különböző típusú vállalkozás működik a vámmentes övezetben – 57 százalékuk külföldi. Kézzel festett márkalogók díszítik a magas raktárak ajtaját, és használt autók – szintén fontos importcikk – tornyosulnak a szűk utcák fölé.
A kidobott ruhák nagy részét sosem hordták…
Évente mintegy 59 000 tonna ruhanemű érkezik Észak-Chilébe Európából, Ázsiából és Észak-Amerikából. Ezeknek mindössze 15 százaléka használt, vagyis a ruhadarabok fennmaradó 85 százalékát soha nem hordta senki. Az importált holmik ezután használtruha-kereskedőkhöz kerülnek. „Lényegében csak újrahasznosítjuk a világ ruháit” – nyilatkozta Mehmet Yildiz, aki két évtizeddel ezelőtt érkezett Chilébe Törökországból, és Dilara néven ruházati importcéget működtet. Iquique-ben egy csapat munkás négy minőségi kategória szerint válogatja ruhadarabokat, és a legjobb minőségűeket a Dominikai Köztársaságba, Panamába, Ázsiába, Afrikába és az Egyesült Államokba szállítják.
Azokat a ruhákat, amelyekre az importőrök nem tartanak igényt, teherautókkal elviszik a közeli Alto Hospicióba, ahol ismét átválogatják a szállítmányt, majd kisboltokban és utcai piacokon, illetve Chile egyik legnagyobb szabadtéri piacán, a La Quebradillán próbálják eladni azokat. Azok a cuccok, amik még így sem kellenek senkinek, a sivatagba kerülnek; egyes források szerint a Chilébe évente behozott ruhák több mint fele itt végzi.
A szeméthegy pedig egyre csak nő, még úgy is, hogy vannak, akik megpróbálják hasznosítani az idekerült ruhadarabokat. Sok hátrányos helyzetű ember jár ide, hogy kiválogassák a jobb állapotban lévő darabokat, és azt valahol eladják majd. „Alto Hospicio az ország leggyorsabban növekvő városa. Sok kiszolgáltatott, rossz anyagi helyzetben élő ember érkezik ide, és sokan közülük más országból származnak” – nyilatkozta Pablo Oroz környezetvédelmi mérnök.
Harc a textilhulladék ellen
Talán nem meglepő, hogy a szemétlerakóban landoló ruhák komoly terhelést jelentenek a környezetre, hiszen többségük nehezen lebomló anyagból készült. A szintetikus vagy vegyszerekkel kezelt ruháknak akár 200 évbe is beletelhet, mire biológiailag lebomlanak, és ugyanolyan mérgezőek, mint az eldobott gumiabroncsok vagy a műanyag. A bajt csak tetézi, hogy a hulladékhegyen tüzek is előfordulnak, és a száraz klíma miatt ezek gyorsan továbbterjednek, 2022 júniusában a szintetikus anyagok égéséből mérgező gázok kerültek a légkörbe, és a környéken lakók jobbnak látták, ha el sem hagyják otthonaikat.
„Nagy problémát jelent az, hogy az anyagok, amikből ezek a ruhák készülnek, nem biológiailag lebomlók, sok vegyi anyagot tartalmaznak, ezért sem lehet azokat elhelyezni a városi hulladéklerakókban” – nyilatkozta Franklin Zepeda, az EcoFibra nevű cég alapítója, amely régi ruhákból készít szigetelő paneleket. „Az a gondolat motivált a cég megalapításakor, hogy hatalmas mennyiségű hulladékból új termékeket is lehetne készíteni, ezzel csökkentve ezzel a sivatagunkban lévő ruhák mennyiségét” – mondja.
Az Ecocitex, akárcsak az EcoFibra, a körforgásos gazdaság projekt egyik vállalata. „Sokáig úgy tűnt, senkit sem érdekel, hogy egyre több textilhulladék keletkezik, de mintha most már egyre többen ismernék fel a problémát” – nyilatkozta Rosario Heva, az Ecocitex alapítója. Cégénél használt ruhákat alakít át ruhafonallá, többek között szintetikus gyapjúvá, és ezek előállítása során sem vizet, sem vegyszereket nem használnak. „Küldetésünk, hogy felszámoljuk a textilhulladékot Chilében. Annyira feldühített, hogy nincs megoldás, ezért saját kezembe vettem a irányítást” – tette hozzá.
A helyi önkormányzatoknak sajnos nincs elég forrása ahhoz, hogy kezelni tudják a helyzetet, de amennyiben a döntéshozók nem tesznek semmit, és továbbra is másodpercenként egy szemeteskocsinyi ruha érkezik a szeméttelepre, nem sok esély van rá, hogy csökkenjen a mérete. „Valami oknál fogva a kormány tehetetlen az ügyben, valami megakadályozza őket abban, hogy megoldják ezt a problémát, ami komoly szégyent jelent Chile számára” – mondta Pamela Poo politológus, a Fundación Ecosur, egy santiagói székhelyű környezetvédelmi szervezet egyik vezetője.
Mindeközben egyre több országban születnek olyan jogszabályok, amelyek előírják a cégeknek a termékek egész életciklusára kiterjedő gyártói felelősségvállalást, 2016-ban Chile is hozott egy ilyen törvényt, de az csak bizonyos termékcsoportok gyártóira és importőreire vonatkozik, és a textilipar sajnos kimaradt a felsorolásból.
Tomás Saieg, aki a környezetvédelmi minisztérium körforgásos gazdasággal foglalkozó szakembere, elmondta, természetesen dolgoznak azon, hogy ezt a hiányosságot pótolják. „A legfontosabb az, hogy – fogalmazzunk úgy – elzárjuk a csapot, vagyis, hogy a ruhák ne végezzék a sivatagban. A cél az, hogy Chilét szeméttelepből újrahasznosító központtá változtassuk, de ehhez először a textíliákat is bele kell írni a törvénybe” – tette hozzá.
Paulina Silva ügyvédnő mutatja a sivatagba dobott ruhákat Iquique városától mintegy 10 kilométerre. Az Egyesült Államokból, Ázsiából és Európából származó ruhák hegyei; Japánból vagy Koreából származó használt autók és gumiabroncsok ezrei szennyezik az Atacama-sivatagot. (Fotó: Martin Bernetti/AFP)
(via Dazed, National Geographic. DW, Refinery29)
