nlc.hu
Trend
Sminkelés kánikulában

Így ne folyjon el a sminked a kánikulában!

Az alábbi tippekkel úgy fogsz kinézni a nap végén, mint amikor elindultál otthonról.

Itt a nyár és egyből hozta magával a kánikulát is. Bár sokan épp ezt imádják (egy nagy tábor pedig pont, hogy irtózik tőle), az biztos, hogy a hőség egy dolognak biztosan nem tesz túl jót. Ez pedig a sminkünk. A forróság, párás levegő és izzadás mind-mind hatással van a sminkünkre, és minden nap már előre rettegünk a pandaszemektől meg a foltos alapozótól. De ennek nem kell mindig így lennie! A haladó sminkelők ilyenkor vízálló termékekre váltanak, és a kedvenc, esszenciális darabjaik miniváltozatait rejtik el a táskájukban, hogy ha szükség van rá, fel tudják frissíteni a külsejüket. A profiknak azonban van még néhány tippje azt illetően, hogyan kerüljük el nyáron a lefolyó sminket.

Fényvédelem, fényvédelem, fényvédelem

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a mindennapi (és nem csak nyári!) bőrápolási rutinod része legyen rajtad fényvédő. Ezekben a hónapokban azonban a lehető legmagasabb faktort válaszd, amit gyakran felfrissítesz. Kezdetben viszont lehetőleg próbálj meg hidratáló napvédőt választani, így elérve, hogy minél kevesebb réteg kence kerüljön az arcodra alapozó előtt – ami a kánikulában esszenciális. Lehetőleg ez legyen olajmentes, így nem fog zsírosodni a nap folyamán a bőröd. Később pedig, amikor a nap folyamán újra felvértezed a bőröd az UV sugárzás ellen, érdemes spray formátumú fényvédővel próbálkozni, amit anélkül tudsz a sminkelt arcodra rakni, hogy az elrontaná azt.

Alapozás előtt

Az, hogy alaposan előkészítsd a bőröd sminkelés előtt, talán még fontosabb, mint maga a smink. Ha ugyanis nincs alaposan felkészítve az arcod, akkor a rá kerülő termékek foltosan, egyenetlenül nézhetnek ki, ráadásul kevésbé lesznek tartósak. Ezért a primer kihagyhatatlan lépés – főleg, hogy ha olyan fontos eseményre készülsz a hőségben, mint mondjuk egy esküvő vagy diplomaosztó. Ezzel meghosszabbítod a smink életét, ami úgy általában jobban fog kinézni.

Ne most csillogj

Bár a mostani divat az üde, ragyogó sminket részesíti előnyben, és a matt termékeket a sarokba állította, a nagy melegben azért ez utóbbiak jól fognak jönni. A kánikula ugyanis mindig azzal a rizikóval jár, hogy friss helyett inkább olajos lesz a végeredménye a fényesebb finisű sminknek. Ráadásul a magasabb hőmérséklet hatására ráncosodhatnak a termékek: a korrektor simán beülhet a szemed alatti finomráncokba, és a pórusaidat sem kíméli majd. Így az olajmentes, matt formula lehet most a nyerő mindenben az utolsó bronzosítóig.

A hercegnő és a béka

Jelenet A hercegnő és a béka című filmből

Ugyanitt, inkább került a highlightereket. Vagy ha nagyon nem tudsz csillogás nélkül élni, akkor olyan helyeken alkalmazd, ahol nem zsírosodik a bőröd, ahol nem szoktál megizzadni. Ezáltal megengeded az arcodnak, hogy a természetes fénye is előtérbe kerüljön. Ha mégis túl sok, bármikor használhatsz púdert, hogy mattítsd az izzadságot.

A kevesebb több

Talán egyértelmű lesz a következő tanács, de minél kevesebb terméket használsz, annál kevésbé foltozódik majd a sminked a nap folyamán. Alapozó helyett próbáld ki a BB vagy a CC krémet, esetleg színezett hidratálót. Ha nagy híve vagy a smink rétegzésének, de szeretnéd, ha úgy tűnne, mintha kevesebb cucc lenne rajtad, akkor válts por alapú termékekre.

Rúzs helyett színező

Azoknak, akik imádják, ha színesek az ajkaik, azoknak nyáron nem hiányozhat a neszesszeréből az ajakszínező. Hosszantartó, nem kenődik, millió és egy árnyalatban kapható, emellett általában hidratáló, tápláló formulája van, amitől kényelmes viselet is lesz. Mégis maradnál a szájceruza-rúzs kombónál? Fogj egy, a rúzs színével megegyező szemhéjpúdert, vagy áttetsző púdert, és menj át vele a szádon. Ezáltal tutira nem fog elfolyni.

Fixálj!

A fixáló spray a legjobb barátod lesz a kánikulában. Mindegy, hogy minden lépés után fújsz belőle az arcodra, vagy csak a legvégén, a sminked hosszantartó és tartós marad. Előbbi esetben hiperbiztos lehetsz a kenődésmentes végeredményben, utóbbi előnye pedig, hogy szinte ráolvasztja a bőrödre a sminket, mintha nem az arcodon, hanem annak a része lenne a festék. Azt is kipróbálhatod, hogy a sminkszivacsodat ezúttal nem vízzel, hanem fixáló spray-vel nedvesíted be, így a folyékony termékek már a felvitelükkor tutira a helyükön maradnak.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top