Mint arról beszámoltunk, július 15-én Palvin Barbi és Dylan Sprouse amerikai színész Magyarországon kötötték össze életüket. A nagy napra a modell szüleinek ceglédberceli birtokán került sor, a szerelmesek ráadásul ugyanabban a kápolnában mondták ki az igent, ahol Barbi szülei 34 évvel ezelőtt.
„A múlt hétvégének egy meghitt eseménynek kellett volna lennie. De végül 115 vendégünk lett, mert sokan vannak, akiket szeretünk, és azt akartuk, hogy mind ott legyenek” – mondta a Vogue magazinnak Barbi, majd hozzátette, azért szerettek volna Magyarországon szűk körben egybekelni, mert terveznek egy nagyobb banzájt ősszel Kaliforniában is.
A modell és a színész körülbelül hat éve találkoztak először egy eseményen, amikor Dylan Barbi elé furakodott a sorban, amit természetesen a modell nem hagyott szó nélkül.
Mi vagy te, egy hot-dog árus?
Ezt követően kedélyesen elbeszélgettek, kicsit kacérkodtak egymással, de akkor még telefonszámcsere nem történt. A színész kíváncsiságát azonban meglehetősen felkeltette a magyar lány, ezért nyomozni kezdett utána. Meg is találta, de Barbi hat hónapig válaszra sem méltatta. Végül megtört a jég és elkezdtek beszélgetni. Az első randevújukra ezek után hónapokkal később került sor: Kínában, ahol Dylan forgatott.
2019. év elején költöztek össze, az eljegyzésre pedig tavaly szeptemberben került sor. A szerelmesek Kaliforniába mentek egy kempingtúrára a barátaikkal. Megálltak egy olyan helyen, ahol Barbi kedvenc állatait, vidrákat lehet a vadonban látni. „Nagyon romantikus volt. De gyanítottam, hogy készül valamire, mert egy olyan inget is elcsomagolt, ami túl elegáns volt egy kempingtúrához” – emlékezett vissza a modell a jeles alkalomra.
Barbi az esküvőre hatalmas gonddal választott ki minden ruhát és kiegészítőt. Valami időtlent és klasszikust szeretett volna viselni a szertartáson. Az első ruhája egy Vivienne Westwood darab volt, az ékszereket pedig Tiffany & Co.-ból választották. A második ruhájához egy olyan megjelenést szeretett volna viselni, amely fiatalosnak és vidámnak tűnik, és amelyben akár egész éjszaka táncolhatna, ezért az egy Philosophy di Lorenzo Serafini volt. A modell számára nem volt kérdés, hogy kihagyhatatlan esküvői kellék a menyecskeruha, amelyet mindenképpen egy hazai tervezővel szeretett volna elkészíttetni. Így esett a választásuk a nemzetközileg is elismert Merő Péterre, hogy álmodjon meg a modellnek egy piros/vörös ruhácskát.
A menyecskeruha magyar szokás, így nem volt kérdés, hogy ehhez mindenképpen ragaszkodni fogok
– magyarázta a Vogue-nak Barbi.
„A legnagyobb titoktartás mellett egyeztettük le a legapróbb részleteket is” – nyilatkozta a magyar divattervező, aki nem először dolgozott együtt a nemzetközi modellszakmában elismert magyar szépséggel. „Kezdettől fogva nagy volt az összhang közöttünk, éreztem, hogy Barbi tökéletesen megbízik bennem” – árult el részleteket Merő Péter a teljes diszkrécióval zajló próbafolyamatról. Az is kiderült, hogy minden egyes öltözethez más és más, erre az alkalomra készült Jimmy Choo cipő dukált. A világhírű cipőmárka alapítójával egyébként néhány hónapja Bangkokban találkozott a magyar divattervező, erről az Instagramon közzétett fotójuk is tanúskodik, amikor tőle vehette át a Thai Silk Fashon Week alkotóinak 2. helyezettjének járó díjat. Akkor Merő Péter 62 ország indulói közül jutott fel a dobogóra a divatversenyre készült kreációjának köszönhetően.
Eközben a koszorúslányok mind pasztellbe öltöztek. „Fontos volt számomra, hogy ne egy konkrét színt válasszanak, hanem inkább egy palettát, hogy mindenki úgy fejezhesse ki magát, ahogy akarja. Azt akartam, hogy mindenki jól érezze magát.” Dylan a magazinnak elárulta, az egész esküvőt Barbi és a testvére, Anita szervezte meg.
Azt mondták, hogy az egyetlen feladatom az, hogy megjelenjek és kimondjam a megfelelő nevet
– jegyezte meg viccesen a színész.
„Tele voltunk izgalommal. Mivel a templomban már túl voltunk a szertartáson, a második résznél kicsit nyugodtabbak voltunk. Mielőtt az oltárhoz léptünk volna, idegesek voltunk, de amint megpillantottuk egymást, nevetni kezdtünk, és ez megnyugtatta az idegeinket. Persze a végén mindketten sírva fakadtunk” – mesélte Dylan a szertartásról.
A szertartást követően azért maradt izgalom a friss házasokban. „Még előttünk volt az első táncunk, és kicsit feszültek voltunk miatta. De miután azzal végeztünk, csak élveztük a remek ételeket és az élőzenét. Esküvői játék közben pálinkáztunk és tradicionális magyar zenét is hallgattunk” – mesélte Dylan.
Eltart egy ideig, amíg megszokom, hogy Mrs. Sprouse-nak hívnak. Dylan már három éve a feleségének hív, úgyhogy nincs sok különbség. Izgatottan várjuk, hogy visszatérhessünk Los Angelesbe a kis kedvenceinkhez, és pihenjünk egy kicsit, mielőtt elkezdenénk tervezni az amerikai esküvőt
– zárta a beszámolót Barbi.
Az esküvőről készült képeket ide kattintva nézheted meg!