A fast fashion korában a ruhák, cipők eldobható árucikkekké váltak, melyek gyakran már új korukban is gyenge minőségűek, a gyártók érdeke pedig voltaképpen pontosan az, hogy mihamarabb tönkremenjenek és újat vásároljunk helyettük. De mi a helyzet a régi, minőségi darabokkal, melyekhez akár érzelmileg is kötődünk? Hogy állunk a fenntarthatóság kérdéséhez, ha a gardróbunkról van szó? Drága dizájnerholmik vagy szerény körülmények között élő emberek féltve őrzött darabjai fordulnak meg gyakrabban a ruhajavató műhelyben vagy a cipésznél? Az idősebb vagy épp a fiatalabb korosztály ragaszkodik jobban a meglévő holmijaihoz? Ezekről kérdeztünk két tapasztalt szakembert.
Netes rendelés és a nagyi kabátja
Huszár Andrea édesanyja és nagymamája is varrónő volt. Ő maga már a harmadik generáció, aki ebben a szép hivatásban dolgozik. Miután elvégezte az iskolát, már be is állt édesanyja mellé, akivel 33 éve nyitották Budán, a Mészáros utcában Andi-Sári nevű üzletüket. Eleinte gyerekruhákat varrtak, az utóbbi években viszont már elsősorban átalakítással és javítással foglalkoznak.
Nagyon sokat változott az évtizedek alatt a ruhák minősége. Ez erősen meghatározza azt is, hogy mi mennyire tudunk hatékonyan dolgozni és azt is, hogy kik milyen céllal jönnek el hozzánk
– meséli. – Sok olyan esettel találkozunk, amikor az elszakadt vagy tönkrement ruhadarab azért szorul javításra, mert már készítéskor sem lett megfelelően megvarrva, vagy éppen az anyag jóval gyengébb és rosszabb minőségű, mint nagyanyáink idején volt.”
Fotó: Andi-Sári Ruhajavító
Vendégeik mostanra két nagyobb réteget képviselnek: a luxus- és dizájnermárkák viselőit, illetve azokat a vásárlókat, akik az akciós, leértékelt vagy internetes rendelésnél eleve olcsón kapható darabokat szeretnék átalakíttatni vagy éppen helyrehozatni. „Jóval több fiatal fordul hozzánk, mint korábban. Leggyakrabban azért, mert az interneten keresztül rendelt ruhájuk a valóságban másképpen néz ki, máshogyan áll rajtuk vagy más méretű, mint amilyen a fényképen volt és amilyenre számítottak. Emiatt én azt szoktam javasolni mindenkinek, hogy online vásárlásnál inkább válasszon egy nagyobb darabot, mint a kisebbet, mert előbbit még mindig lehet szűkíttetni, utóbbival viszont sajnos nem nagyon tudunk csodát tenni” – fejti ki tapasztalatait. A virtuális vásárlás egyébként nem csak a fiatalokra, hanem egyre inkább a középkorúakra is jellemző, az idősebb, 65 fölötti korosztály viszont mintha kezdené kevésbé látogatni az üzletet.
Fotó: Andi-Sári Ruhajavító
„Az igazán régi ruhák nem ritkán úgy kerülnek hozzánk, hogy egy elhunyt nagymama kabátját vagy ruháját hozza be az unokája átalakíttatni, így aztán ő maga tudja majd tovább viselni azt. Ezekkel a ruhákkal valóban érdemes dolgozni, mert olyan anyagból készültek, amilyeneket ma már a legfelsőbb kategóriás üzletekben sem nagyon találni. A pamut és a vászon talán kivétel ez alól, de a gyapjú és a műszálas összetételű holmik körében egyértelműen óriási a változás” – avat be Huszár Andrea. És mint kiderül, a minőségben tapasztalható változás nem csupán azért probléma, mert rövidebb életűek az egyes darabok, hanem azért is, mert bizony van olyan nejlon vagy nagyon műszálas ruha, amivel kár bármit is dolgozni, mert menthetetlen.
Nem csak a bőrcipőket érdemes megmenteni
Mádi Imre a legtapasztaltabb és leginkább elismert budapesti cipészek közé tartozik. 33 évvel ezelőtt kezdte magánvállalkozását, generációk adják nála egymásnak a kilincset. Bár azt hihetnénk, hogy a fast fashion üzletek térhódításával, majd a fenntarthatóság egyre inkább fókuszba kerülésével egyaránt változások indultak meg belvárosi, Lónyay utcában található üzletében, úgy tapasztalja, nincs igazán új a nap alatt. „Szinte semmi nem változott. Az emberek akkor, amikor kicsit szegényebben és szerényebben élnek, talán nagyobb hangsúlyt fektetnek a holmijaik megóvására, de ez is ciklikusan ismétlődik. Megvolt ez a hullám a kilencvenes években, a kétezres évek elején és mostanában is. Nagyjából 10-15 évente érzékelhető a vendégek körében” – mondja a szakember.
Mádi Imre cipészműhelye (A szerző fotója)
Úgy látja, az üzletébe betérő generációk és a társadalmi rétegek között sincs igazán hangsúlyos különbség. „A vendégekben leginkább az a közös pont, hogy olyanok keresnek meg engem, akik odafigyelnek a dolgaikra és vigyáznak azokra. A sima sarkalástól kezdve a teljes felújításon át a talpcseréig bármi szóba jöhet, kivéve persze azt, ha a cipő – ahogyan az autóknál szokták mondani – ’gazdasági totálkáros’, így aztán többe kerülne a megjavíttatása, mind újat venni” – fejti ki Mádi Imre.
Szinte nincsen olyan jellegű lábbeli, amivel ne érkeznének hozzá, legyen szó elegáns darabról, hétköznapi viseletről, túracipőről vagy éppen luxuscipőről. Igen, utóbbiakat is szívesen megjavíttatják még olyanok is, akik talán könnyedén megengedhetnék maguknak, hogy újabb 250-300 ezer forintért vásároljanak maguknak egy újat. „Persze ott vannak a szegényebb emberek is, akiknek például már régóta megvan a néhány pár cipője és azt szeretnék minél tovább viselni. Közülük is többekről elmondható, hogy régebbi, minőségibb darabokat próbálnak a lehető leghosszabb időn át megóvni. De a javítás nem azt jelenti, hogy kizárólag bőrcipőket lehet megmenteni” – teszi hozzá a szakértő. Kérdésemre elmondja, nagyon is érdemes akár műbőrből vagy textíliából készült lábbeliket is elvinni hozzáértő cipészhez, szinte bármit meg tud oldani egy tapasztalt szakember. Két dolgot kivéve: a már korábban említett gazdasági totálkár esetét, illetve a futószalagon gyártott cipők azon rétegét, amelyeket kifejezetten és tudatosan úgy terveznek és készítenek, hogy javíthatatlanok legyenek. Igen, sajnos sok ilyen is akad, hiszen ezeknek a gyártóknak az érdeke az, hogy viselője kidobja a régi darabot, javíttatás helyett pedig vegyen belőle egy újat.
Mádi Imre cipészműhelye (A szerző fotója)
Mádi Imre meggyőződése, hogy érdemes a minőségre fektetni a hangsúlyt ahhoz mérten persze, mennyire engedhetjük meg magunknak. Ahogyan az is, hogy érdemes és fontos megóvni és megbecsülni értékeinket és a számunkra fontos dolgokat. Nem véletlen, hogy van olyan vendége, aki kislányként még édesanyját kísérte az üzletbe, ma pedig már felnőtt nőként érkezik saját cipőivel. Bár nem volt tervezett célja, hogy ugyanazt a mesterséget űzze, melyet sok-sok generáción át felmenői, végül mégis így alakult, ő pedig örül ennek. „Nagyon szép dolgokat lehet egy cipőből kihozni, ha az embernek van ízlése és jóindulata. Én mindegyik cipővel úgy foglalkozom, mintha a sajátom lenne” – mondja.
