Szívesen vásárolnál magyar tervezőktől? Megnéztük, mit kapunk 20 ezer forint alatt!

nlc | 2023. Szeptember 21.
Megszabtunk egy felső határt, és körül néztük, hogy ezen összeg alatt – illetve egy kicsit felette – mit tud vásárolni az, aki szeretné, ha a ruhatárában magyar tervezők darabjai is helyet kapnának.

Szeptember első hétvégéjén tartották meg a Budapest Central European Fashion Weeket, ahol a magyar tervezők már a jövő tavaszi és nyári kollekcióikat mutatták be. Olyan nevek új kreációit ismerhettük meg, mint például Merő Péter, Zoób Kati, Szegedi Kata vagy Tomcsányi Dóra.

Persze még várni kell arra, hogy a következő szezon ruháit és kiegészítőit meg lehessen vásárolni, de kedvcsinálóként készítettünk egy gyűjtést a most kapható termékekből azoknak, akik egyelőre nem ruháznának be nagyobb összeget, hanem olyan tervezői darabokat keresnek, amelyek ára 20 ezer forint körül mozog vagy annál még olcsóbbak. 

Ebben az árkategóriában főként kiegészítőket fogunk találni, például nagy, füles táskákat, amiket jól meg lehet pakolni, de több márkánál is válogathatunk a kendők, illetve a sapkák között is, de akár vehetünk olyan fülbevalót is, ami biztosan nem jön szembe az utcán, viszont feldob szinte minden összeállítást. 

Tomcsanyi táska

Nagy méretű táska a Tomcsanyi márkától 15 900 forintért. (Fotó: Tomcsanyi)

Tomcsanyi táska

Nagy méretű strandtáska a Tomcsanyi márkától, eredeti ára 25 901 forint volt, most 18 132 forintért lehet megvásárolni. (Fotó: Tomcsanyi)

Artista táska

A Lions táska az Artistától, aminél tettünk egy kis engedményt, ugyanis az ára akciósan is picit több mint 20 000 forint, jelenleg 21 160 forintért lehet megvásárolni. (Fotó: Artista)

Alma Vetlenyi taska

Vetlényi Alma oldalán ez a táska két változatban is kapható, áruk 16 000 forint. (Fotó: Alma)

Tomcsanyi sapka

A márka egyik legnépszerűbb mintája a sapkákon is visszaköszön. Ár: 15 501 forint. (Fotó: Tomcsanyi)

Nanushka sapka

Egy baseballsapka mindig jól jön. Ez a fazon több színben is kapható, és ismét jószívűek voltunk, az ára ugyanis ennek is több valamivel mint 20 000 forint, egészen pontosan 25 460 forintért kapható. (Fotó: Nanushka)

Nanushka hajgumi

A selyem srunchie viszont 13 4950 forint, ahogyan a bőrből készült változatok is. (Fotó: Nanushka)

Romani Design fülbevaló

A fülhidea több színben is megrendelhető, ára 12 000 forint (Fotó: Romani Design)

Elysian kendő

Az Elysian oldalán nagy választék van, áruk 15 900 forint, a hasonló mintával készült pólóké pedig 14 990 forint. (Fotó: Elysian)

Daige kendő

A kendő, amit felsőként is lehet hordani, 32 euróba, azaz valamivel több mint 12 000 forintba kerül most. (Fotó: Daige)

Nubu öv

A Nubu öve 21 900 forint, és egy része bőrből készült. (Fotó: Nubu)

Nubu kulcstartó

A márkánál kulcstartó is kapható, ennek ára 14 900 forint. (Fotó: Nubu)

Az alkalmi, illetve az igazán különleges daraboknak nyilván megkérik az árát, de pólókból és felsőkből már elég jó választék van, ha a fenti árkategóriát vesszük figyelembe, főleg, ha szezonváltáskor nézünk körül. A pólókat nem szabad alábecsülni, ha jól választunk, ezekkel is be tudunk zsebelni elismerő pillantásokat. szavakat. Ugyan a nyár véget ért, strandolni már nem nagyon fogunk, lehet előre is gondolkodni, találtunk olyan ismert és kedvelt magyar tervezőt, akiknél most a fürdőruhák és a bikinik is kedvező áron kaphatók. 

Anna Daubner póló

Sok tervezőnek vannak egyedi mintás és feliratos pólói is, és ezek általában kedvezőbb árúak a kollekciók többi darabjához képest. Ez a felső például 16 500 forint (Fotó: Anna Daubner)

Anna Daubner ruha

Persze ha van akció, akkor érdemes szétnézni, és ha egy kicsit megnöveljük a büdzsét, mondjuk 25 ezer forintra, akkor ezt a ruhát is megvásárolhatjuk. (Fotó: Anna Daubner)

daige_1

Legelőször 2017-ben mutatkozott ez a póló, ami hamar a vásárlók kedvencévé vált. Ára: 32 euró, azaz kicsivel több mint 12 000 forint. (Fotó: Daige)

Daige felső

Ez a gyűrött hatású felső is beleférhet a büdzsébe, 55 euró helyett most 44 euróba kerül, ami valamivel kevesebb, mint 17 000 forint. (Fotó: Daige)

Nubu felső

Kicsit hasonló, de mégis más ez a felső a Nubutól, és egy picit drágább, az ára ugyanis 25 900 forint. (Fotó: Nubu)

Kamay Ko póló

Póló, amit OIEE, vagyis Kocsis Bence Marathon című klipje ihletett. Az ára 42 euró, azaz 16 000 forint. (Fotó: Kamay Ko)

Katti Zoób póló

Olyan régebbról ismert tervezőknél is találhatunk pólókat, mint például Zoób Kati. Az ára 43 euró, azaz 16 500 forint, (Fotó: Katti Zoób)

Tomcsanyi polo

Érdemes figyelni arra, hogy mikor van leárazás a magyar márkáknál. Ez a póló 15 501 forint volt, most pedig 10 849 forint az ára. (Fotó: Tomcsanyi)

Tomcsanyi fürdőruha

A márkánál most már fürdőruhák és bikinik is kaphatók, a repülőmintás egyrészes most, a szezon végén 19 949 forint, az eredeti ára pedig 28 501 forint volt. (Fotó: Tomcsanyi)

Kamay Ko nadrág

A bő szárú nadrágok uralnak most mindent. Ennek a nadrágnak az ára eredetileg 108 euró volt, de most már 43,20 euróért, azaz közel 17 ezer forintért lehet megvásárolni. (Fotó: Kamay Ko)

Mint a galériánkból kiderült, nemcsak a fast fashion boltokban, hanem a tervezőknél, illetve a többi designer kollekcióit is áruló üzletekben és webshopokban is szoktak leárazások, akciók lenni, érdemes ezeket figyelni, hogyha kedvezőbb áron szeretnék vásárolni, például hasznos, ha feliratkozunk a hírlevelekre, van, amikor így hamarabb értesülünk arról, hogyha valami készül. Emellett van olyan márka, aminek a weboldalán van outlet szekció, sőt, a Nanushkával Premier Outletben is találkozhatunk.

De nemcsak ez a két lehetőségünk van, számtalanszor írtunk már arról, hogy a használtruha-piac is virágzik, a Facebookon pedig vannak olyan csoportok, ahol rendszeresen találhatunk eladásra szánt tervezői darabokat, van, ahova például egy adott tervező vagy márka termékeit lehet feltölteni, így ha van egy nagy kedvencünk, akkor egyszerűbb dolgunk lesz. 

Természetesen érdemes szétnézni az online piactereken – akár mondjuk a Vinted vagy a Vestiaire Collective – is, de garázs- és lakásvásárokon is le lehet csapni magyar tervezők kreációira, és ha szerencsénk van, pont egy olyan darab jön szembe, amiről pont lemaradtunk, de azóta is fáj érte a szívünk. 

Fotó: Pexels

hgfcg

Exit mobile version