Miért szeretjük a vintage divatot?

A használtruha-piac 2019-ben mintegy 28 milliárd dollárt ért, és a ThredUp és a GlobalData 2020-as jelentése szerint 2024-re várhatóan eléri a 64 milliárd dollárt, és ezen a szegmensen belül is jelentősen nőtt a vintage darabok iránti érdeklődés. De pontosan mi számít vintage-nek? Minden olyan ruhadarab vagy kiegészítő, ami 20 évnél idősebb, az vintage, ami pedig több mint 100 éves, azt már antiknak hívhatjuk.

Megváltozott fogyasztói szokások

Nemcsak a vintage, hanem általában a használt ruhák népszerűsége is visszavezethető arra, hogy sokan próbálnak egyre tudatosabb fogyasztói döntéseket hozni, megpróbálnak egyre inkább hátat fordítani az egyre jobban (és nagyon sokszor jogosan) kritizált fast fashion világának, bár, hozzá kell tenni, nyilván semmi sem fekete vagy fehér, a használt ruhák piacának is megvannak az árnyoldalai. A fenntartható divattal való szimpatizálás mellett persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a tömeggyártott termékek kevesebb mozgásteret adnak annak, akik számára az öltözködés, a divat egyfajta kifejezőeszköz, mert ugyan már a használtruha-üzletekben is többségben vannak a fast fashion márkák cuccai, azért még lehet kincseket találni, főleg, ha olyan boltba tévedünk be, olyan oldalra látogatunk el, ahol vintage darabok is találhatóak. Arról nem is beszélve, hogy ezek a darabok nemcsak stílusban, de minőségben is kiállták az idő próbáját. 

Természetesen a hírességeknek is nagy szerepe van abban, hogy a vintage divat egyre fontosabb szerepet tölt be, nekik köszönhetően sikerült részben változtatni azoknak a véleményén, akik ódzkodtak a régi, használt darabok viselésétől, és a divatszakmán belül is bőven akadtak olyanok, akik szerint sem az üzletekben, sem a kifutókon nincs helye használt ruháknak és kiegészítőknek, ma pedig már a nagy magazinok is szívesen foglalkoznak a vintage divattal. És persze nem szabad megfeledkezni azokról a filmekről, televíziós sorozatokról, amelyek a múltban játszódnak, de nagyon népszerűek lettek, lásd a Mad Men – Reklámőrültek. A hatvanas években játszódó sorozat hatására állítólag 252 százalékkal megnőtt a harangszoknyák eladása, de hirtelen 140 százalékkal ugrott meg a törpetűsarkú cipők utáni kereslet is, ahogyan a vörös rúzsok eladásai 117 százalékkal nőttek.

Fotó: Getty Images

És még ott van a közösségi média is: a TikTokon az #ArchiveFashion címke több mint 14 millió megtekintéssel rendelkezik, és a felhasználók szívesen osztják meg másokkal, mit, miért, mennyiért és hol érdemes keresni. De általában az internet megsokszorozta a lehetőségeket, a Facebookon rengeteg olyan csoport van, ahol használt és vintage darabokat árulnak, de megszaporodott azon oldalak száma is, ahol az emberek megunt holmijaikat árulják, lásd Depop, Poshmark, Vestiaire Collective vagy éppen a Vinted, és persze ott van a legnagyobb aukciós oldal, az eBay is, hogy még egy példát említsünk.

A vintage divat pszichológiájának persze a fentieknél sokkal több rétege van, talán bele sem gondolunk, de fontos szerepet játszik az is, hogy ezek a darabok összekötik a múltat és a jelent, ezeknek a tárgyaknak történelmük van. A régi idők egyik darabkáját a kezünkben tartva pedig elmerenghetünk, ki lehetett az előző tulajdonos, milyen élete volt, kedvelnénk-e, ha ismernénk, és jó érzéssel tölthet el, ha rajtunk keresztül ezek a ruhák, kiegészítők és egyéb tárgyak új életet kezdhetnek, ahogyan az is, hogy meg kell dolgozni értük, hogy vadászni kell rájuk, hogy törődni kell velük, ezektől mind értékesebbek lesznek. 

Régi idők divatja

A használt ruhákkal való kereskedelem egyébként nem új keletű dolog, a Budapesti Napló már 1900-ban arról írt, hogy Londonban vannak ruhabörzék, ahol a gazdagabb hölgyek alig hordott, de nagyon jó állapotban lévő ruháit lehet megvásárolni, és mint megjegyzi a szerző, ez tisztességes keresetet nyújt azoknak a nőknek, akik ezzel foglalkoznak. A világháború és a gazdasági világválság miatt pedig olyan szűkösek voltak a források, hogy még nagyobb lett az igény a használt, de olcsó ruhákra, így volt ez még a divat fővárosában, Párizsban is. Így írt erről a Pesti Napló 1930-ban: „Valamikor ismeretlen volt Párizsban használt ruhát vásárolni. Nem is érdemes, hiszen három-négy-ötszáz frankért már kapni hordható, ha nem is túl elegáns férfiruhát az áruházakban. Sőt látni kirakatokban férfiruhát már 89 frankért is, persze ebben a ruhában nemigen lehet elmenni a walesi herceg estélyére, de ruha, és 89 frank.”

Használtruha vásár egy londoni utcában, 1934. (Fotó: General Photographic Agency/Getty Images)

Mint a Textil-Ipar 1932-es cikkéből kiderült, nemcsak országon belül volt keletje a second hand holmiknak, hanem már akkor is létezett nemzetközi használtruha-kereskedelem, amivel Budapesten is sokan foglalkoztak. „Az üzlet ott kezdődik, hogy az ócskaruha-kereskedő hihetetlen olcsó, gyári áron, méterenként 6-8 pengőért szerzi be a szövetet, rendszerint nem a legújabb divatot, hanem azt, ami előző évekből raktáron maradt… Már most a vásárt rendszerint úgy kötik meg, hogy 3 méter szövetért az ügynök két régi öltönyt kap és esetleg valami készpénzt, rendszerint húsz-harminc pengőt. Itt van azután az üzlet. Már a készpénzen keres az ügynök jó néhány pengőt. Attól függ, hogy mennyire tapasztalt vevővel áll szemben. Ha pedig nem kap semmi készpénzt, akkor három-négy ruhát is elkér és nagyon gyakran meg is kapja. De hová viszi az ügynök a sok ócska ruhát? Ez az, ami ma Budapesten igen sok embert izgat. Nagy német, francia és amerikai ócskaruhás cégeknek vannak Budapesten képviselői — néha több is — és ezek vásárolják össze az ügynökök által gyűjtött anyagot. Van olyan is, aki egyenesen Bécsbe, Berlinbe vagy Amszterdamba szállítja az ócskaruhákat.”

Ruhaárusok a Lindegracht utcában, Amszterdamban, 1946. (Fotó: Douglas Miller/Keystone Features/Getty Images)

Persze a vintage divat egy kicsit más jelent, de – ha talán kevesebben is, mint most – mindig is akadtak, akik számára fontos volt az érték, amiket a régi darabok képviseltek. Nagy rajongójuk például Paloma Picasso, aki bolhapiacon vásárolt darabokból készített olyan ékszereket, amikkel a kritikusok tetszését is sikerült elnyernie, de maga is szívesen hord vintage darabokat, Yves Saint Laurent 1971-es tavaszi/nyári haute couture kollekciójának bemutatóján például édesanyja fekete ruháját viselte az 1940-es évekből. Nem véletlenül esett erre a ruhára a választása, hiszen az egész kollekciót az 1940-es évek ihlette. Ezt viszont többen, akik átélték ennek a korszaknak minden borzalmát, nem vették jó néven, de Yves Saint Laurent-t ez nem érdekelte, számára az volt a fontos, hogy a fiatalok, akik még nem éltek ekkor, szívesen viseljék múltidéző kreációit.

Húsz évvel később pedig a legmenőbbnek tartott hírességek kezdtek el vintage darabokban mutatkozni, Kate Moss, Helena Christensen, Björk, Kylie Minogue, sőt, több nagy márkának a tervezői is rendszeresen ellátogattak például London legismertebb bolhapiacára, és sokan emlegetik azt a pillanatot, amikor 2003-ban Kate Moss Jean Dessès francia divattervező egyik álomszép halványsárga ruhájában jelent meg az 1950-es évekből. És azóta egyre több és több sztár követi a példájukat, sokan például a különböző eseményeken is nagy divatházak vintage ruhakölteményeiben jelennek meg.

Mindeközben pedig maguk a márkák is szívesen nyúlnak vissza korábbi kollekciókhoz, olyan kreációkhoz, amik igazán híressé tették őket, és vannak, akik nemcsak ihletként tekintenek a régi ruhadarabokra, a nagyobb neveknél is egyre jobban hódít az upcycling, vagyis régi anyagokból, ruhadarabokból készítenek valamit újat. A Maison Margiela divatház kreatív igazgatója, John Galliano előrukkolt a Recicla nevű kollekció ötletével, aminek darabjai használtruha-üzletekben és bolhapiacokon talált kincsekből készülnek. A Miu Miu pedig Upcycled elnevezésű kapszulakollekciót dobott piacra, amely a 30-as és 70-es évek között készült ruhákból áll, persze kicsit újragondolva. 

Indul a vadászat!

Mariann húsz évvel ezelőtt kezdett el turkálókban vásárolni, hiszen itt olcsóbbak voltak a ruhák, és sokkal jobb darabokat lehetett találni, mint mondjuk a bevásárlóközpontban. Pluszt jelentett az, hogy a válogatás igazi flow-élményt jelent a számára, és ha az ember talál valami kincset, az nagyon jó érzés. „Nyolc évvel ezelőtt hasonló okokból kezdtem el vintage cuccokat vásárolni, döbbenetesen olcsón lehet divatos és szuper minőségű cuccokat találni, ráadásul én még remekül is szórakozom közben. Plusz a sima turkálókkal szemben a jó vintage boltokban nemritkán találni igazán márkás ruhákat és kiegészítőket is, ez nálam afféle vadászattá alakult. Az elmúlt pár évben túrtam már vintage Gucci táskát, Hermés kendőt, Dior övet. Ezeket sose tudnám megvenni magamnak újonnan” – mesélte.

Hozzátette, azt a részét is szereti a vintage divatnak, hogy a megvásárolt darabokkal foglalkozni kell, mert sokszor van kisebb-nagyobb hibájuk vagy egyszerűen csak egy alapos tisztításra van szükségük. „Elégedett vagyok, ha egy romos, régi táskát újjá tudok varázsolni, és aztán még sokáig tudom hordani. Viszont nagyon csalódott, ha mégis valami javíthatatlanra adtam ki a pénzt. Ha valamit ki kéne emelni, amit nem szeretek, az talán az, hogy most nagyon divatba jött a vintage, így nagy a tömeg a boltokban, de a kínálat nem lett nagyobb, így kevesebb jó cuccot találok. Az üzletek is árat emelnek, így eddig átlag 4000 forintért tudtam táskát venni, most nem ritka, hogy 10-15 ezer forint egy szebb bőrtáska. Persze még így is olcsóbb, mint egy fast fashion darab, de na, régen minden jobb volt.”

Fotó: Getty Images

Laura hasonló utat járt be, tinédzserként és a húszas évei elején főleg anyagi okokból vásárolt turkálókban, illetve azért, mert szerette a kincsvadászatot, majd később egyre nagyobb szerepet játszott az is, hogy megpróbáljon, ha csak részben is, de fenntartható módon öltözködni. „Sajnos nem tartozom azok közé, akiknek szerencséje lenne az igazán márkás vintage darabokkal, ritkán bukkanok rá ilyesmi holmikra, viszont így is voltak remek találataim köszönhetően annak, hogy a divat tényleg egy körforgás, több olyan, a mostani trendekhez passzoló ruhadarabot vadásztam le, amiből valamiért a fast fashion üzletekben nem volt olyan, ami elnyerte volna a tetszésemet. Így viszont ezek árának töredékéért sikerült venni valami olyasmit, ami úgy trendi, hogy minőségi anyagból készült és nagyon jól van megvarrva, és emiatt akkor is bátran fogom hordani, ha már nem feltétlenül számítanak nagyon divatosnak.”

Enikő pedig egyike azoknak, akik számára a vásárlás igazi terápiás hatással bír. „Azért kezdtem el turiba járni, mert rengeteg elterelő »foglalkozásra« volt szükségem, amikor a bipoláris zavaromban a depressziós időszak lett a domináns. Nem volt elég pusztán festeni a nappaliban, rá kellett vennem magam, hogy kimenjek az utcára, megpróbáljak emberek közelében lenni. Költekezni nem nagyon akartam, és szerettem volna a gondolataimat is elterelni. A turizás remekül lekapcsolta az agyamat, nem a szorongásomra figyeltem, hanem a szememmel és az agyammal is kutattam a kincseket, párosítottam őket az otthoni ruháimmal. De segített abban is, hogy kevesebbet költsek. Rászoktatott arra, hogy eladjam a régi gönceimet online, és ne dobjam ki. És ami szintén fontos, olyan márkákat, olyan vintage, de örök darabokat találhatok, amilyeneket nem kapok meg a 84. plázás üzletben.”

És mit tanácsol azoknak, akik szeretnék vintage darabokkal bővíteni a ruhatárukat? Először is készüljünk fel arra, hogy akár egy-két órát is eltölthetünk az üzletben. Számolni kell azzal is, hogy csalódni fogunk – ahogyan Mariann is írta – itt sem minden hibátlan, és ha szeretnél viszonylag tökéletes darabot vásárolni, hosszú időbe telhet, amire megtalálod, amiért jöttél, és annak minden varrása tökéletes, cipő esetében pedig nincs lekopva az orra. Nyilván kevesebb csalódás érhet, ha előre tájékozódunk arról, hogy milyen az üzlet, milyen árkategóriában vannak a ruhák és kiegészítők, hogy általában nem használt és régi, vagy használt, de régi holmikat találunk a kínálatban. „Ha egy egész szombatot rááldozol a kincsvadászatra, akkor nézd meg, hogy milyen turkálók vannak egymás közelében, és így járd végig az üzleteket. Fővárosiaknak egy Corvin-negyed kezdőtúrát javaslunk” – tette hozzá Enikő.