Az első, kereskedelmi méretű textilhulladékot újrahasznosító gyár, a Renewcell, a svédországi Sundsvallban működik. Az üzem a tengerparton van, így könnyen melléállhatnak azok a hajók, amik 400 kilós bálákban hordják ide az aprított ruhahulladékot a német, svájci és svéd textilhulladék-válogatóktól. A raktárban a téglalap alakú bálákat óriási szövetpiramisokba halmozzák, ötszáz tonnánként.
A sundsvalli üzem anyagraktára. Kép: Renewcell
Az üzem havonta ötezer tonna textilhulladékot dolgoz fel, méghozzá egy Circulose fantázianevű anyaggá. Ez olyasmi, mint a merített papír és kiváló műselyem alapanyag, az eddigi használt, pépesített növényi zúzalék helyett.
„Ahelyett, hogy elégetnénk, vagy hulladéklerakóba kerülne, újrafeldolgozzuk,
amivel a hulladékruha egy körforgás része lesz – mondja Patrick Lundström, a Renewcell most leköszönő vezérigazgatója. – Mi magunkra csak mint a divatipar hiányzó láncszemére tekintjük.”
Egyre sürgetőbb kérdés, hogy kezdjünk valamit a divatipar által termelt textilhulladék-hegyekkel. A ghánai strandokon és a chilei Atacama sivatag dűnéin elszórt használt ruhákról készült képek rávilágítanak a „hulladékgyarmatosítás” szomorú valóságára – arra a gyakorlatra, amely során a nagy hulladékkibocsátók, például az Egyesült Királyság
válogatás nélkül exportálják hulladékukat a szegényebb országokba.
Az a 60 000 tonna textilhulladék, amelyet a Renewcell 2024-ben képes lesz feldolgozni, csepp a tengerben – hisz az EU-ban és Svájcban csak 2020-ban hétmillió tonna ruhahulladék keletkezett. 2030-ra pedig ez a szám várhatóan több mint 8,5 millió tonna lesz. Közel háromnegyedük a háztartási hulladékkal kerül a szemétlerakókba vagy égetőkbe. Harmadukat adománygyűjtőkön, visszavételi programokon és jótékonysági szervezeteken keresztül gyűjtik össze. A jobb minőségű használt ruhát Európán belül értékesítik; a maradékot Afrikába és Ázsiába exportálják, hogy ott próbálják eladni – írja a Guardian.
A Changing Markets fenntartható divat alapítvány februári jelentése szerint
a globális délen kikötő ruhák fele annyira silány, hogy a tengerbe dobják,
vagy elégetik, ami nagyon mérgező. Az új ruha alapanyagának feldolgozott rongy a teljes hulladék legfeljebb egy százalékára tehető.
A Renewcellen kívül más cégek is alkalmazzák a vegyi újrahasznosítási technológiát, ami az eredetivel megegyező minőségű szálakat hoz létre, de a kereskedelmileg értelmezhető volumentől még távol vannak. A Hongkongi Textil- és Ruházati Kutatóintézet (HKRITA) például 2021-ben nyitott üzemet Indonéziában és ott évente kevesebb mint 1000 tonnát hasznosítanak újra. „Anélkül, hogy lényegesen nagyobb léptékű újrahasznosító rendszert építenénk ki,
nem fogjuk tudni befogni a keletkező ipari és fogyasztási hulladékot”
– mondja Edwin Keh vezérigazgató. A rongy mechanikus újrahasznosítása évek óta létező technológia, de csupán a textíliák piacának elenyésző százalékát adja, ráadásul új szálakkal kell keverni ahhoz, hogy ruhaként is használhatók legyenek. A textil újrahasznosítását nehezíti az egyedi kelmék iránti igény, amire a legtöbb rongy alkalmatlan anyagú, aztán meg a textilhulladék gyűjtésére és válogatására szolgáló infrastruktúra hiánya is, nem utolsó sorban pedig a megfelelő volumenű nyersanyag, amire már érdemes gyárat telepíteni.
A Renewcell némi előnnyel indult, mivel egy régi papírgyárat vett át,
ami már 100 százalékban megújuló energiát használ, és rendelkezett a szükséges infrastruktúrával is. A H&M csoporttal és a nonprofit Canopyval kötött partnerségük olyan divatmárkák megrendeléseit eredményezte, mint a Levi’s, Ganni és Filippa K. Ennek ellenére a vártnál gyengébb eladások miatt október közepén Lundström vezérigazgató távozott. A cég most abban reménykedik, hogy az új vezetés több megrendelést lesz képes bevonzani.
A Renewcell technológiája olyan pamut textíliákat is képes kezelni,
ami legfeljebb öt százalék szintetikus anyagot tartalmaz, de Lundström azt állítja, hogy dolgoznak az arány javításán.
Circulose anyagból készült ruhák. Kép: Renewcell
A Renewcell laboratóriumaiban a Circulose akár hétszer is újrahasznosítható. Remények szerint 2024-ben megduplázzák a sundsvalli üzem kapacitását; mi több, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Afrikában is üzemeket nyitnának. „Nincs többé kifogás – mondja Lundström. – Azt ígértük, hogy a textilhulladék 100 százalékát feldolgozzuk. Megteremtjük ezt a körforgást.” A textilhulladék-válság kezdi felkelteni a jogalkotók figyelmét is.
A kiterjesztett gyártói felelősség révén elszámoltathatóvá tennék a cégeket
egészen a termékeik életciklusának végéig. Az EU-ban jövő évtől tilos lesz az eladatlan áruk megsemmisítése, 2025-től pedig a papírhoz és az üveghez hasonlóan külön hulladékáramban gyűjtik a textíliát. Ezek a lépések jelentős szemléletváltozást jelentenek a rendkívül kártékony fast fashion cégek eddigi garázdálkodásához képest. De a termelés egyre növekvő sebessége és az olyan új hullámos fast fashion divatmárkák térnyerése, mint a (kínai) Shein és a Boohoo azt jelenti, hogy a keletkező hulladék mennyisége és a textil-újrahasznosítók kapacitása közötti olló tovább nyílik.
Azért a fast fashion szereplői is próbálnak megoldást találni önnön kártékonyságuk problémájára.
A H&M 11,51 százalékos részesedéssel rendelkezik a Renewcellben, és már most is forgalmaz Circulose-ból készült ruhákat. 2013 óta visszavételi programot futtat az üzleteiben lévő gyűjtőedényeken keresztül. Cecilia Brännsten, a H&M csoport erőforrás-felhasználásért és anyagkörforgásért felelős vezetője szerint céljuk, hogy „a gyártási textilhulladékot felhasználják a ruhákhoz használt nyersanyag előállítására”. Az újrahasznosítási infrastruktúra és kapacitás viszont egyelőre. Ráadásul a H&M visszavételi rendszere annyira még nem is hatékony. Működésének 10 éve alatt a program 155 000 tonna textilt gyűjtött össze viszonteladásra és újrahasznosításra, miközben
gyártási volumenük eléri a 3 milliárd ruhadarabot évente.
A Changing Markets jelentése szerint Kenyában több fast fashion cég, köztük a H&M ruhadarabjait is megtalálták a hulladéklerakókban vagy égetőművekben. Ez „egy nagyon lineáris iparág tünete, ahol a puzzle darabjai még nem férnek el” – mondja Brännsten. Az igazság viszont az, hogy a divatipar egyszerűen túl sok ruhát gyárt. Addig, míg a textil-újrahasznosítók fel nem építik ipari méretű gyáraikat, több százmilliárd ruhadarab készül majd – és eldobják őket. „Az újrahasznosítás talán az utolsó lehetőség a hulladékkezelésre – mondja Keh. – Sokkal jobb lenne, ha nem termelnénk eleve hulladékot, vagy legalább kevesebbet pazarolnánk.”
