nlc.hu
Trend
Akaratán kívül végezték el a mellnagyobbítást

Akaratán kívül műtöttek szilikonmelleket az idős asszonynak

Amikor nem akarta kifizetni az akarata ellenére elvégzett beavatkozást, börtönnel fenyegették.

A washingtoni Kimberly McCormick még hat évvel ezelőtt egy mexikói klinikán végeztetett magán gyomorszűkítő műtétet. A beavatkozás eredményével annyira elégedett volt, hogy néhány héttel ezelőtt visszatért a tijuanai klinikára, hogy felvarrassa a fogyás miatt megereszkedett bőrét a karján, a combján és a hasán, illetve mellemelésre is befizetett. Amikor azonban felébredt az operáció után, döbbenten tapasztalta, hogy nem csak a kívánt beavatkozásokat végezték el rajta, hanem mellimplantátumokat és brazil fenékfeltöltést is kapott, melyekre a legkevésbé sem vágyott. A kórházban közölték, hogy ki kell fizetnie az előzetesen meg nem rendelt, akaratán kívül elvégzett műtéteket is, ami 2500 dollárral, vagyis közel 850 ezer forinttal magasabb összeget jelentett az eredetileg tervezettnél. Amikor közölte, hogy erre nem hajlandó, megfenyegették, hogy börtönbe küldik.

A klinikán ráadásul nem volt megfelelő a higiénia, emiatt az idős asszony súlyos fertőzést kapott.

Szilikon implatátum

Illusztráció: Getty Images

Kimberly lánya, Misty Ann McCormick felháborodottan, magyarázatot követelve sietett a klinikára, ám az intézmény folyosóján a fegyveres biztonságiak lökdösni kezdték és nem engedték be a kórterembe az édesanyjához.

Az asszonytól végül elvették a bankkártyáját és kifizettették vele a plusz 2500 dollárt, ám ahhoz, hogy elhagyhassa a kórházat, még arra is rákényszerítették, hogy aláírjon egy papírt, mely szerint ő rendelte meg az összes elvégzett beavatkozást.

Ezt követően két férfi a szállodájába kísérte Kimberlyt és a lányát, ahol kénytelenek voltak gyorsan összecsomagolni, majd berakták őket egy furgonba és San Diegó-ba vitték őket. Kimberly ott azonnal a sürgősségi osztályra ment, ahol ellátták a fertőzéseit.

Az asszony azt mondja, még így is szerencsésnek érzi magát, hogy nem érték ennél is nagyobb károk. Ugyanakkor egy újabb műtét előtt áll, ugyanis a behelyezett mellimplatátumok méretben sem megfelelőek a számára, ezért a sebei nem gyógyulnak. 

Kimberly a vele történtek után mindenkinek azt tanácsolja, hogy jól gondolja meg, hol végeztet magán szépészeti beavatkozást, és hiába csábító az olcsóbb, külföldi ajánlat, a spórolás nem éri meg

Az ügyben jelenleg az FBI is nyomoz.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top