Janaina Prazerest választotta meg idén a világ legtökéletesebb nőjének a Playboy norvég kiadása. A brazil modell azonban nem a természetes szépségek táborát erősíti: eddigi élete során mintegy 100 millió forintnak megfelelő összeget költött plasztikai beavatkozásokra. Így érte el a – magazin által legalábbis – tökéletesnek titulált külsőt.
A 35 éves nő átesett két orrplasztikán, zsírleszívásokon, többször feltöltette az arcát és az ajkait, mellnagyobbítást és brazil fenéknagyobbítást végeztetett, sőt még néhány bordáját is kivetette annak érdekében, hogy elérje az általa vágyott külsőt.
„Szeretem szebbnek érezni magam – mindig igyekszem magasan tartani az önbecsülésemet. Ez a jobb élet titka. Tehát ha befektethetek a külsőmbe, akkor nem spórolok. Az összes műtétre körülbelül 300 000 dollárt költöttem, és biztosan költök még” – utalt egy sajtónyilatkozatában arra, hogy további szépészeti beavatkozásokat is tervez.
Az alábbi galériában megnézheted, hogyan fest most:
Janaina elárulta azt is, hogy voltak súlyproblémái és többféle diétát is kipróbált korábban, azonban ezeket nehezen tudta betartani, ezért döntött úgy, hogy inkább az orvostudomány adta lehetőségeket használja ki.
„Szerintem a szike mindent könnyebben megold – a diéta megköveteli, hogy alkalmazkodjunk egy új életmódhoz, én pedig nem vagyok hajlandó erre” – fogalmazott.