nlc.hu
Trend
Köröm alatti melanoma

Ha ezt látod a körmödön, irány az orvos!

Apróságnak tűnhet, de komoly bajra figyelmeztethet ez a könnyen észrevehető elváltozás.
Kezek

Fontos figyelmeztető jelre hívta fel a figyelmet 1,4 millió követővel rendelkező TikTok-csatornáján dr. Lindsey Zubritsky amerikai bőrgyógyász. 

„Ha egy sötét, pigmentált, függőleges csík jelenik meg a körmödön, azt feltétlenül ellenőrizni kell” – hangsúlyozta a doktornő.

A sötét csík ugyanis úgynevzett subungualis melanomára utalhat, mely a bőrrák egy ritka, de súlyos típusa. 

„Bár nem gyakori, de könnyen figyelmen kívül hagyhatod, ha nem tudod, mit kell keresned” – mondta a szakember.

A köröm alatti melanomák a világon az összes rosszindulatú melanomának csak 0,7-3,5%-át teszik ki. A beteg túlélési esélyei a rák diagnosztizálási stádiumától és a rák terjedésének mértékétől függenek.

A subungualis melanóma pontos oka nem ismert, de úgy tudni, hogy nincs összefüggésben a napsugárzással. Bizonyos jellemzők, így az 50 és 70 év közötti életkor, a sötétebb bőr, illetve a családban előfordult melanoma azonban növelik a kockázatát.

A subungualis melanomák leggyakrabban a nagylábujjat és a hüvelykujjat érintik, de bármelyik kéz- vagy lábujjon megjelenhetnek. A barnás-fekete elszíneződést azonban gyakran tévesen gombás fertőzésként diagnosztizálják.

Zubritsky hozzátette ugyanakkor azt is: nem minden körmön megjelenő sötét csík subungualis melanoma. Más, teljesen veszélytelen okokból is felbukkanhatnak ugyanis a körmön hasonló elszíneződések. Az óvatosság azonban nem árt: ha gyanús csíkot észlelsz, különösképp pedig ha az elszíneződés elkezd felkúszni a körömtől az ujjon a bőr alá is, mindenképp mutasd meg egy orvosnak!

 via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top