Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a tökéletes smink: korábban azt sem tudtuk, mi fán terem a kontúrozás, mára pedig már iskolás kortól szakértőkké válunk. Ha pedig az ember szeretne naprakész maradni a közösségi médiában, akkor persze illik nem csak az aktuális technikákkal, de trendekkel is tisztában lenni.
A jelek szerint az egyik ilyen nem más, mint az élénk rúzs háttérbe szorítása. De nem is akárhogyan! A videók tanúbizonysága szerint az igazán jó módszer nem más, mint korrektort, alapozót vagy concealert kenni az ajkunkra, szájkontúrral keretezni és szájfénnyel véglegesíteni.
Fontos, hogy a szájkontúr sötét, kissé barnás árnyalatú legyen, a szájfény pedig lehetőleg színtelen, de legfeljebb enyhén rózsaszín. Ha a végeredményt elnézve úgy érzed, néhány évtizedet visszautaztunk az időben, akkor nem tévedsz, valóban a 90-es évek köszönnek vissza ebben a fajta kontúrozásban.