
Bőrápolási szakértők szerint a szex nem csak jó érzés, de még abban is segít, hogy jobban nézzünk ki. Szerintük ugyanis jótékony hatással vannak a bőrre az együttlétek.
„A szex javítja a vérkeringést, így lehetővé teszi, hogy az oxigén és a tápanyagok gyorsabban eljussanak a sejtekhez. Szex után a bőrünk oxigénnel telítettebb és teltebb lesz, az arcszínünk élénkebbé válik, az ajkaink pedig rózsaszínekké” – mondja Teresa Tarmey bőrápolási szakértő. „A szex a kollagéntermelést is fokozhatja, amely alapvető szerepet játszik a bőr szerkezetében és regenerálódásában, csökkentve a ráncokat” – teszi hozzá.
Marie Morice, klinikai szexológus, a Lilith Your Life alapítója is egyetért, mint mondja a szex jótékonyan hat a kalóriaégetésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, illetve a szív- és érrendszer egészségére is, ráadásul a szex utáni alvás extrán pihentető, így frissen, szem alatti karikák nélkül ébredhetünk másnap.
Állítólag akkor sem kell elkeseredni, ha nincs lehetőségünk párban élvezni a szexet, ugyanis az eredmények eléréséhez partnerre sincs szükség, elég, hogyha önmagunkkal törődünk, az azonnal látható eredmények mellett pedig mindez hosszú távon is szépít. A rendszeres szex ugyanis támogatja a kollagéntermelést, ezáltal rugalmassá és teltté teszi a bőrt.