nlc.hu
Trend
A pápák legemlékezetesebb divatpillanatai

Szivárványos miseruha, gyémántgyűrű és piros cipők – A pápák, ha divatoznak

A katolikus egyház történetében akadt olyan pápa, aki Szent Péter helyett inkább a saját képmásával díszített gyűrűt viselt, és olyan is, akit Prada pápának neveztek.

Csütörtök este a XIV. Leó néven trónra lépő Robert Francis Prevost személyében megválasztották a katolikus egyház 267. pápáját. Az új egyházfő pedig mostantól minden megnyilvánulásával, így a megjelenésével, öltözködésével is kommunikál majd. Éppen úgy, ahogyan az elődei is tették. Hol szerényen, hogy egészen excentrikus módon. 

VII. Piusz tiarája

VII. Piusz pápa tiarája

VII. Piusz pápa tiarája (Forrás: Wikipedia)

A pápák évszázadokon át úgynevezett triregnumokat, vagyis háromszintes, díszes tiarákat viseltek. Mind közül a VII. Piusz pápa számára készült fejék volt a legnehezebb: több mint 8 kilogrammot nyomott. Mire azonban pápává koronázhatták volna, Napóleon megsemmisíttette az összes pápai tiarát, így a koronázásán egy ékköves papírmasé tiarát tettek a fejére. A békekötést követően aztán Napóleon megajándékozta a pápát egy új triregnummal, mely mintegy ötször olyan nehéz volt, mint az eredeti. 

XI. Piusz pápa gyémántgyűrűje

XI. Piusz pápa gyűrűje

XI. Piusz pápa gyémántgyűrűje (Fotók: Getty Images)

A pápák halászgyűrűt viselnek, mely a pápai méltóság egyik jelvénye, ami az Egyház és Krisztus, illetve a pápa és Krisztus jegyesi kapcsolatát szimbolizálja. A halászgyűrű teljesen egyedi, minden egyházfő számára személyre szabottan készül, halálakor pedig megsemmisítik azt. Az ékszeren rendszerint Szent Péter apostol ábrázolása látható, XI. Piusz pápa azonban eltért a hagyományoktól, ő ugyanis egy olyan, meglehetősen extravagáns gyűrűt viselt, amelyen a saját képmása volt látható, gyémántokból kirakva.

VI. Pál pápa eladott tiarája

VI. Pál pápa

VI. Pál pápa (Fotó: Getty Images)

Az 1960-as évek elején, a második vatikáni zsinat idején a szerénység irányába indult el a Vatikán. Ennek szellemében VI. Pál pápa  úgy döntött, hogy eladja a pápai triregnumumot és a pénzt a szegényeknek adományozza. A fejék akkor 17 500 dollárt ért. Azóta egyetlen pápa sem viselt ilyen tiarát, helyette mitrát, vagyis magas, hegyes, vászonból vagy selyemből készült szövet fejfedőket hordanak.

I. János Pál pápa szemüvege

I. János Pál pápa

I. János Pál pápa (Fotó: Francois LOCHON/Gamma-Rapho via Getty Images)

I. János Pál pápa mindössze csak 33 napig ülhetett Szent Péter trónján, ám a divattörténelembe így is beírta magát, mégpedig egyszerű, fémkeretes szemüvegével. Ferenc pápa a megválasztását követően szintén hasonló szemüvegben lépett a világ elé, és bár nem sokkal később lecserélte azt – illetve kontaktlencsét is hordott –, azonban pápasága alatt mindvégig ragaszkodott a hasonlóan visszafogott stílusú szemüvegekhez. 

II. János Pál szivárványos miseruhája

II. János Pál pápa 1997-ben

II. János Pál pápa az 1997-es Ifjúsági Világtalálkozón (Fotó: ARTURO MARI / POOL / AFP)

Az 1997-es Ifjúsági Világtalálkozón II. János Pál pápa szivárványszínű keresztekkel díszített miseruhában lépett a színpadra, a jelenlévő több ezer pap és több száz püspök pedig szintén szivárványszínű öltözéket viselt. A kreáció tervezője Jean-Charles de Castelbajac volt, ő győzte meg a pápát, hogy öltse fel a különleges miseruhát, Isten Noénak tett békeígéretének szimbólumaként. Felmerült persze az is, hogy a szivárvány a melegmozgalom jelképe is, a Vatikán azonban erre úgy reagált: senkinek sincs szerzői joga a szivárványra. 

A pápai Rolexek

II. János Pál pápa

II. János Pál pápa (Fotó: Eric VANDEVILLE/Gamma-Rapho via Getty Images)

II. János Pál pápától köztudottan távol állt a hivalkodás, karórából azonban mégis luxuskategóriásat hordott. Két Rolex órája is volt, melyek közül az egyiket, az arany-acél Day-Date modellt állítólag ajándékba kapta a patinás svájci óramárkától. 

Prada pápa

XVI. Benedek pápa

XVI. Benedek pápa (Fotó: Grzegorz Galazka Archivio Grzegorz Galazka Mondadori via Getty Images)”

XVI. Benedek pápa kifejezetten szeretett öltözködni, imádta a drága és díszes miseruhákat és egy sor olyan ruhadarabot és kiegészítőt is újra viselt, melyet a második vatikáni zsinat óta nem nagyon láthattunk a pápákon, így többek között a mozzettát, vagyis a derékig érő köpenyt, vagy a camaurót, azaz a fehér szegéllyel ellátott, vörös bársony fejfedőt, mely sokakat a Mikulás sapkájára emlékeztet, illetve védjegyévé váltak a vörös cipők is. Utóbbiakról az a hír járta, hogy azokat a Prada luxusdivatháznál készítik a számára, ezért is emlegették Prada pápaként. A Vatikán azonban a lábbelikkel kapcsolatos híreszteléseket cáfolta. 

XVI. Benedek pápa napszemüvegben

XVI. Benedek pápa napszemüveget is viselt (Fotó: ALESSIA GIULIANI / AFP)

A pápáknak a pápai birtokon kívül elvileg nem szabad napszemüveget hordaniuk. II. János Pál csupán egyetlen alkalommal tett kivételt, amikor 1999-ben a U2 frontembere, Bono egy rózsafüzérért cserébe megajándékozta őt egy napszemüveggel. Az egyházfő a kamerák előtt felpróbálta azt, ám többé nyilvánosan nem viselte. XVI. Benedek viszont több alkalommal is megjelent napszemüvegben a nyilvánosság előtt. 

A legjobban öltözött pápa

Ferenc pápa

Ferenc pápa (Fotó: Franco Origlia/Getty Images)

„Ferenc pápa öltözködési döntései finoman jelezték, hogy a katolikus egyház számára új korszak kezdődik, mely sokak számára új reményt jelent” – így indokolta az Esquire magazin még 2013-ban, miért választották az egyházfőt az év legjobban öltözött férfijának. Ferenc pápa minimalista stílusával is a rá jellemző szerénységet, emberközeliséget kommunikálta. Elődjével ellentétben lehetőség szerint kerülte a díszes holmikat és az olyan hagyományos darabokat is, mint a mozzetta vagy a camauro, és piros cipőket sem kívánt viselni. 

Lesz-e divatikon XIV. Leó? 

XIV. Leó

XIV. Leó megválasztása napján (Fotó: Alessandra Benedetti – Corbis/Corbis via Getty Images)

Az  újonnan megválasztott egyházfő, XIV. Leó első, immár pápai minőségében való megjelenéséből arra következtethetünk, hogy az öltözködési stílusa eltér majd Ferenc pápáétól. Míg elődje annak idején teljesen fehér öltözékben jelent meg a Szent Péter-bazilika erkélyén, addig XIV. Leó fehér reverendájához vörös mozzettát is viselt. Ez  arra utal, hogy az új pápa XVI. Benedekhez hasonlóan visszatérhet a bizonyos megközelítésben hagyományosabb, más szempontból azonban fényűzőbb öltözködéshez. 

Források: 1, 2, 3, 4

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top