Mindenki a Bridgerton új évadáról beszél, még a kormányzati sajtóban is. A „Brigerton egy woke szar.” idézet éppen Szentkirályi Alexandrától származik, aki videóban nyilvánította ki véleményét arról, hogy ő nem nézi a sorozatot. Pedig nincs semmi baj a Bridgerton családról szóló romantikus sorozattal, a világ minden országában első helyen nyitott a Netflixen.
A Shondaland produkciós cég által jegyzett sorozat 2020-as debütálása óta nagyjából kétévente szállít egy-egy évadot a Bridgerton család népes családtagjairól. Az első évad Daphne Bridgertonról és Simon hercegről szólt, a második évadban Anthony Bridgerton és Kate Sharma gyűlölte, majd szerette egymást. A harmadik évadban Colin Bridgerton és Penelope Fatherington románcát láthattuk beteljesedni, a negyedik évadban pedig Benedict Bridgerton szerelmi életét követhetjük nyomon. Kiegészítő sorozatként megismerhettük Sarolta királynő és György király románcát is, ez egyfajta előzménysorozat volt a Bridgerton évadok mellett.

Fotó: Netflix
Aki még egy részt sem látott a régenskori Angliában játszódó kosztümös, a történelmi hűséget erősen mellőző romantikus-erotikus sorozatból, az talán egy kő alatt élt eddig. De nincs ezzel semmi gond, ennek a műfajnak rengeteg rajongója van, én is egy vagyok közülük.
Én már olvastam Julia Quinn regényeit is, és meglepően szórakoztatónak és gyorsan olvasható ponyvának tartom őket. Tökéletes agyradír a Bridgerton sorozat összes regénye. Egyszerű a cselekményük, mindig az éppen aktuális párocskánk kapja a főszerepet, a család többi tagja itt-ott felbukkan egy-egy szórakoztató fejezet gyanánt, és mindig ott van a happy end a történetben egy-két kiszámítható csavar után.
Sok keményvonalas történelmi regényolvasó Quinn szemére veti a történelmi hűséget, de én úgy gondolom, hogy ennél a szórakoztató romantikus sorozatnál nem elvárható, illetve engem egyáltalán nem is zavar, hogy nem éppen úgy zajlanak a dolgok, ahogy azt a történelem könyvek tanítják.
Ki vagyok én, hogy ezt megítéljem? Engem lekötnek ezek a regények, és néhány órára kikapcsolnak az elképesztő internetes zaj és a lehangoló magyar közéletből.
Benedict Bridgerton, a másodszülött kujon
Pont ezért vártam Benedict Bridgerton (Luke Thompson) történetét, mert a regények közül ez az egyik kedvencem. Benedict a népes Bridgerton gyerekek közül a másodikként született, és ez rá is nyomja a bélyegét a fiú életére. Anthony lett a családfő édesapjuk Edmund korai halálát követően, így a fiúnak úgymond semmi dolga. Julia Quinn regényében főleg az adja Benedict karakterének élét, hogy a fiú nem tudja, hogy mit kezdjen magával, mert őt csak arról ismerik, hogy ő a magas Bridgerton-fiú.
A Netflix sorozat szépen felépítette Benedict karrierjét az előző évadokban, mint egy kicsit kicsapongó, de szerető művész, aki a festészetben találja meg a számítását. A regényekben Benedict egy sokkal inkább visszahúzódóbb, érzelmesebb művészlélek, aki nem meri a műveit még a családjának sem megmutatni. A férfinek sok olyan gondolata van, hogy nem igazán találja a helyét a világban, hiszen “semmit sem csinál”, ami a társadalom hasznára van.
Sajnos ebből a Netflixes sorozatban nem sok minden jött át. Benedictet úgy ismerhetjük meg a negyedik évadban, hogy ő egy nagybetűs KUJON. Többször utal erre húga Eloise, és annak barátnője Penelope is, és az előző évadokban Benedict mindig a csábításaival (legyen szó férfiakról, nőkről vagy éppen mindkét nemről egyszerre) tűnik ki a testvérei közül.

A Bridgerton negyedik évadának szereplői a Párizsban rendezett bemutató vörös szőnyegén (Foto: Gettyimages)
Pedig Benedictnek fel kell kötnie a gatyáját, hiszen Violet Bridgerton, a Bridgertonok anyukája kijelenti, hogy a férfinak feleséget kell találnia magának sürgősen. Még Whistledown, a régenskori pletykafészek is arra buzdítja a botrányokra éhes olvasóit, hogy vessék vigyázó szemeiket az idei szezon “gyémántjaira” azaz a férfiakra, Benedict Brigertonnal az élen. A férfinak így nincs könnyű dolga, de némi alkoholos rásegítéssel végül csak beállít édesanyja szezonnyitó álarcos báljára, ahol aztán szinte rögtön szerelme esik.
Hamupipőke újramesélve
Az álarcos bálon Benedict megismerkedik az “Ezüst naívával”, aki egy fiatal és titokzatos nő, akivel a férfi táncra kel, és egy kis időt együtt töltenek. De ahogy éjfélt üt az óra a lány elrohan, és csak egy ezüst színű kesztyű marad utána a férfinél. Ismerős a történet? Naná!
Julia Quinn sosem tagadta, hogy a klasszikus Hamupipőke sztoriból inspirálódott, így aki plágiumot kiállt az új Bridgerton évadnál az egy kicsit elkésett. Úgy cirka 25 évet.
Sebaj! A Hamupipőke a történetben Sophie Baek (akit a szépséges Yerin Ha alakít) egy cselédsorsra kényszerített balkézről született lány, akit mostoha anyja dolgoztat. Sophie Amarinta uralma alatt egész nap takarít, foltoz és cipőket pucol. Amarinta két elkényeztetett lányát is Sophie öltözteti. Bár itt nem a jóságos tündérkeresztanya segít Sophie-nak eljutni a bálba a mágikus tökhintóval, hanem a cselédség fog össze, miután Sophie elhatározza, hogy neki is jár egy este, és egy kis kikapcsolódás. Persze az este a Bridgerton bálban aztán annyira jól sikerül, hogy a lány Benedicttel akad össze, és szinte rögtön egymásba is szeretnek. Ám Hamupipőke, vagyis Sophie báli titkára rájön gonosz mostohaanyja és kirúgja a cselédségből, így a lánynak el kell hagynia a várost, és Benedictet is egyúttal.
A társadalmi rang szerint házasság jelentőssége
Míg Benedict az ezüst ruhás hölgyét keresi, Sophie megpróbál cselédként bizonyítani vidéken, hiszen máshoz nem ért. Pedig az ő származása is félig nemes, egy gróf balkezes lánya, de ez akkoriban inkább stigma volt, semmint erény. A magas rangú férfiak hasonló rangú lányokkal és nőkkel kötöttek házasságot, hiszen ez volt az elfogadható norma. Persze ettől függetlenül a férfiak tarthattak alacsonyabb rangú szeretőt feleségeik mellett, és ezt senki sem ítélte el, de a nőknek ez nem tartogatott sok jót.
A társadalmi normák szerint az sokkal elítélendőbb volt, ha egy nemes férfi egy alacsonyabb származású nőt választ feleségül. És ez adja a sorozat egyik fő konfliktusát, hiszen egy ponton Benedict nem tudja elkerülni, hogy beleszeressen Sophie-ba, akivel újra találkozik vidéken, és szó szerint megmentik egymást. Kapcsolatuk egyre szorosabb és szorosabb lesz, de ott lebeg felettük a társadalmi kirekesztettség. Hiszen Benedict nem veheti feleségül Sophie-t, Sophie pedig édesanyja példájából tanulva nem szeretne szeretői státuszt, hiszen a szeretők sorsa bizonytalan, és kirekesztett.
Ahhoz képest, hogy ezt a viszonylag fontos és súlyos témát kell a szerelmeseknek átélni, a sorozatban minden IS történetik, csak Benedictet és Sophie-t látjuk keveset a képernyőn. Esküszöm, ha összeszámolom a kettejük nettó jeleneteit biztos, hogy alacsonyabb szám jönne ki, mint a többi karakterre összesen.
Értem én, hogy építeni kell Francesca és Eloise történetszálát is (ők kapják majd a következő két évadot), és közben ott van a kedvenc mellékszereplőink Lady Danburry és a királyné között kialakult konfliktus is, meg persze Lady Bridgerton romantikus viszonyát is be kell mutatni, de néha úgy éreztem, hogy ez a négy rész mindenkiről szólt, csak Benedictről és Sophie-ről nem. És ezt biztosan nem csak én vettem észre.

Fotó: Netflix
A Bridgerton család összefogása és kedvessége még mindig nagyon szerethető ebben az évadban is. Violet Bridgerton mindent megtesz gyerekeiért, ellátja őket tanáccsal, próbálja őket terelgetni az életben. Eloise még mindig kitart a vénlány státusza mellett, és Jean D’arcként tündököl a bálon. Francesca még mindig egy visszahúzódó immáron házas nő, akin látható a zavartsága a saját boldogsága elérése miatt. A Bridgerton nők, Eloise és Penelope segítségével összefognak, hogy megtalálják Benedict számára az ezüst ruhás nőt, és igazi nyomozást indítanak, hogy felkutassák a titokzatos bálozót, miközben nem is sejtik, hogy ilyen közel is vannak hozzá….
Az intimitás koordinátorok csúcsra járatva
A Bridgerton sorozatot a legtöbben a központi párok közötti forró ágyjeleneteikről ismerik, de ebben az évadban eddig ez még kimaradt, vagy áthelyeződött a mellékszereplőkre. A negyedik évadban a friss házasként élő Penelope és Colin pikáns hintós jelenetüket ismétlik újra. De a nézők azt is megtudhatják, hogy a szintén friss házas Francesca (Hannah Dodd) nem képes a csúcsra jutni férjével John Stringlinggel. A negyedik évad egyik romantikus csúcspontja Violet Bridgertonhoz kapcsolódik, aki vágyakozik arra, hogy szerelmi kapcsolatot létesítsen Lord Marcussal, akivel már egy ideje flörtölnek. Violet fél kapcsolatot kezdeni a férfival elhunyt férje emléke miatt, és közben attól is parázik, hogy Marcus hogyan tekint majd rá, hiszen a teste a nyolc gyermeke megszülése után már nem olyan fitt. Violet vívódása és vágyakozása a háttérbe szorítja Benedict és Sophie kapcsolatát, és ezen az sem segít, hogy a sorozat következő részei még legalább egy hónapot várni kell.

Fotó: Netflix
Pedig Luke Thomspon és Yerin Ha közös jeleneteik nagyon jók voltak. A bálon töltött idő minden perce csodaszép, és romantikus. Én láttam a visszafogott kémiát a két szereplő között, de alig kaptak képernyőidőt. És pont azért is fáj annyira, mert
a könyvben ezerszer jobban átjön Benedict sóvárgása Sophie iránt, vagy éppen Sophie csípős megjegyzései és vicces szurkálódásai a férfival. Mintha a sorozatban ezeket egyszerűen lecsavarták volna
, és kaptunk két szép embert, akiket néha összeraktak egy-egy rövid jelenetre, ahol bámulták egymást, mi nézők pedig legfeljebb drukkolhatunk annak, hogy mikor találnak végre egymásra. Volt egy-két erotikus jelenet, de nem sistergett a képernyő Sophie és Benedict jelenteitől. Pedig nyájas nézőként nem kívánunk többet néhány jól irányzott romantikus és erotikus jelenetnél, szóval teljesen megérthető azok csalódottsága akik hiányolják ezeket.
Persze ez még csak az első felvonás volt, a következő négy rész majd február 26-án érkezik a Netflixre, addig én azt ajánlom, hogy olvassátok el a könyvet, mert rengeteg fontos témát boncolgat, amire a sorozatban egyszerűen nem jut elég idő!