A mozgásszegény életmód és a sok nassolás miatt Kunovics Katinka már tíz-tizenegy éves korára kifejezetten duci kislány volt. Az általános iskola végére kezdték el zavarni a plusz kilók, ezért orvosi segítséget kért.
Volt ilyen program a Sportkórházban, hogy be lehetett feküdni, és akkor nagyon komoly diétára fogtak, minden nap volt torna, plusz még a kórház körül kellett futni. A nyári szünetet ott töltöttem. Akkor kezdődött a jojózás. Bementem, fogytam tizenöt-húsz kilót, nagyon örültek, el voltak ájulva az osztálytársaim, hogy jaj de jó, mennyit fogytál. Karácsonyra már simán visszajött az egész
– emlékezett vissza Katinka Hámori Barbara A Te Kék Zónád című műsorában. Az énekesnőnek már ekkor a zene volt a mindene, viszont a sport és a mozgás még sokáig hiányzott az életéből.
A Romantic megalakulásakor a mérleg már százharminc kilót mutatott. Az első videóklip megnézésekor döbbent rá Katinka, hogy változtatnia kell életmódján. „Néztük a Dal a távolból című dal videóklipjét. Ültünk a stúdióban és akkor tudatosult, hogy úristen, hogy nézek ki. Akkor láttam magam életemben először így, képernyőn keresztül. Akkor bekattant, hogy itt valamit kéne, ez nagyon gáz” – mesélte az énekesnő, aki ezt követően kardió edzésekre kezdett járni, nagyon megszerette a mozgást, és sikerült hatvan-hatvanöt kilót leadnia.

Fotó: Schumy Csaba
Egészségügyi problémái, a pajzsmirigy-alulműködés és a hízásra való hajlama miatt azonban nehéz volt megtartania a súlyát, és a mérleg nyelve lassacskán ismét közel száz kilót mutatott. Az évek során óceánjáró hajókon dolgozott, és közben megszületett kislánya is. Aztán megint elszánta magát és rengeteget fogyott, de ezúttal mozgás nélkül: egy éven keresztül a kávén, kaukázusi kefiren és az ivójoghurton kívül szinte semmit nem evett. Pár éve azonban megelégelte a súlyával való örökös harcot, így gyomorszűkítő műtétet végeztetett.
Akkor jött az elhatározás, amikor ugye elkezdtem felfele menni, hogy kész, én ezt befejeztem. Ez nem megoldás, hogy le-föl, ilyen nincs. Hányszor fogyjak még le hatvan kilót? Negyvenöt éves voltam már akkor, még hányszor? Tökre méregbe voltam, hogy ezt nem hiszem el, ilyen nincs, ennek véget kell vetni, és akkor döntöttem el, hogy ha egyszer úgy alakul, és lesz rá alkalmam meg pénzem, akkor én ezt a műtétet meg fogom csináltatni
– árulta el az énekesnő, aki bár a beavatkozást követően nagyon lassan érte el a mostani súlyát, de rendületlenül újra edz, és végre nagyon jól érzi magát a bőrében.