nlc.hu
TV-sztárok
Tóth Verát egy férfi küldte padlóra

Tóth Verát egy férfi küldte padlóra

A férfiakkal való szerencsétlen kapcsolata Tóth Vera összeomlásának igazi oka. A Bors szerint az énekesnőt csak kihasználták a férfiak.

Tóth Verát egy férfi küldte padlóraAzt mondják, egy nőt két dolog küldhet igazán padlóra: a külseje és a férfiakkal valókapcsolata. Tóth Verának mindkettővel akadt problémája.

– El kellett gondolkodnom azon, hogy miért nem találok magamnak párt. Végül sikerült megfejteni a görcsös hozzáállásom okát. Arra jutottam, hogy saját magammal kell rendben lennem, és ha én tudom szeretni magam, akkor más is szeretni fog – nyilatkozta a Borsnak Vera, akinek utolsó, nyilvánosság előtt is felvállalt kapcsolata Dobos András zenésszel volt. Már négy év telt el a szakítás óta, és Vera szinte kétségbeesetten hajszolta a boldogságot. Próbálkozott internetes társkereséssel is, randizgatott, pasizgatott.

– Szinglizünk, bepasizunk, elvisszük haza, aztán kidobjuk őket. Nagyobb csapattal járunk szórakozni, és nem vonom meg magamtól a jót. Nem azt mondom, hogy egyéjszakás lotyó vagyok, mert nem. Konzervatív csaj vagyok, elflörtölgetek szingliként, és az, hogy felvisszük magunkhoz a pasikat, nem azt jelenti, hogy szex van. Házibuli, ismerkedés van. Egy kicsit több annál, ami megengedett, de kevesebb, mint ami a tettek mezejére visz – mondta korábban a juj.hu portálnak az énekesnő, aki pár félresikerült kapcsolat után nemrégiben azt hitte, révbe ért. Össze is költözött valakivel, azonban megint csalódnia kellett.

– Teljesen letiporta a nőiességemet. Állandóan behúztam a hasamat, olyanokat ettem, amiket a nyuszik meg a madarak. Rossz volt, hogy énekelek, hogy korán kelek, későn érek haza. Aztán elmentünk külföldre, és egyszer csak azt vettem észre, hogy én fizetek mindent. Iszonyúan csúnyán és aljas módon kihasznált – panaszolta a Szily Nórának adott interjújában az énekesnő.

 

Tóth Verát egy férfi küldte padlóra

Megszólal Tóth Vera családja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top