nlc.hu
TV-sztárok
Havas eladja a házát a félárva unokáiért

Havas eladja a házát a félárva unokáiért

A népszerű tévés úgy döntött, hogy a ház árával támogatja a lányokat – tudta meg a Blikk.

Havas eladja a házát a félárva unokáiért Megoldódni látszanak Havas Henrik félárván maradt unokáinak az anyagi körülményei, hiszen eddig szinte minden teher a lányok gyámjára hárult. Havas Henrik – aki saját bevallása szerint nem volt jó apa – úgy döntött, hogy eladja a házat, amelyben elhunyt menye élt a gyerekekkel.

„Idősebb Havas Henrik nevén volt az a ház, amelyikben a húgom élt. Az emlékek miatt a gyerekek és én sem akartam ott lakni a testvérem halála után (…) A lányok nagypapája el szeretné adni a házat, már árulja is. Azt mondta, ha elkel, akkor a gyerekekre költi az érte kapott pénzt. Őt legalább érdekli, hogy mi van velünk” – mondta el a bulvárlapnak a lányok gyámja, Erika, aki egyelőre még az árvaellátást sem kapta meg.

Az elhunyt édesanya nővére igyekszik nemcsak támaszt nyújtani két unokahúgának – Kingának és Petrának –, de megfelelő nevelésükről is gondoskodni. „Néha szigorúnak kell lennem velük, de ez a családot ért tragédia után nagyon nehéz” – jegyezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top