TV-sztárok

Visszatér Sváby András

A régi kollégái segítik az egykori tévést az újabb vállalkozásában – írja a Bors.

Visszatér Sváby András Sváby András, a korábban a TV2-nél vezető szerepet betöltő médiaszakember cégtársaival együtt immár három internetes vállalkozást üzemeltet. „A legnagyobb álmom egy tematikus video-portálrendszer építése, nem szeretnék kicsiben gondolkodni. Most a válságot próbáljuk meg első körben túlélni, de aztán újra bővítünk majd” – hangsúlyozta. Sváby nem feledkezett meg korábbi, a kereskedelmi tévénél mellette dolgozó kollégáiról sem. „Nagyon sok olyan ember dolgozik most nálam, akiket még a TV2-ből ismerek. (…) Vannak közülük olyanok, akik megkerestek, de túlnyomórészt én szerettem volna, hogy mellettem legyenek” – mondta el az egykori tévés, aki nem tett le arról, hogy egyszer visszatérjen a képernyőre. „Vannak a fejemben műsorötletek, ha csinálok még egyszer valamit, akkor az biztosan a valóságon alapul majd, mint annak idején a Napló. Már kialakult a fejemben egy aranycsapat is, akik a közeli munkatársaim lennének” – árulta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top