TV-sztárok

Újabb botrány a Megasztárban

Hiába vette sikerrel az első akadályt Kökény Attila barátja, hiába volt abban a hitben, hogy továbbjutott, mégis kiesett a tehetségkutatóból – írja a Bors. A lassan már 20 éve a pályán lévő énekes úgy véli, hogy megvezették.

Újabb botrány a MegasztárbanDanis Elza után egy újabb, megasztárnak készülő versenyző álma dőlt dugába. Kökény Attila barátja, Nyári Kálmán is bejutott a legjobb 24 közé, ám mégsem utazhatott el a tehetségkutató felkészítő táborába.  A január végi megmérettetésen ugyanis mind a négy zsűritag továbbengedte, azaz megnyomta a zöld gombot – barátja, Norbert elmondása szerint –, sőt elismerően nyilatkoztak az énekesről. Kálmán ekkor még azt hitte, hogy továbbjutott. A táborba való hivatalos beköltözés előtt két nappal azonban telefont kapott a produkciótól, miszerint hogy mégsem utazhat a táborba a többiekkel – akárcsak a korábbi megasztáros bakinál –, ám a kiesését nem indokolták meg. A TV2 szerint a zsűri részéről korántsem hangzott az el, hogy Kálmán továbbjutott volna, és bekerült a 24-be. Hiába gyullad ki 3 vagy 4 zöld lámpa, de nem erősítik meg az ítészek, hogy a versenyző a legjobbak között érezheti magát, még nem jelenti azt, hogy tovább is jut – érveltek a tévécsatornánál.

A bulvárlap azonban egy másik esetet is felhoz, amely szerint Balkay Lászlóból azért nem lehet kiscsillag, mert a Csillag születik zsűrije látta őt a Megasztár előzetesében. A TV2 tehetségkutatójából ugyan visszalépett, mert fontosabbnak ítélte a másik tévécsatornán futó produkciót, ám ennek ellenére kizárták a Csillag születikből, mondván, hogy egy konkurens csatorna előzetesében már látható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top