TV-sztárok

Mi történt? Hirtelen 16 kilót fogyott Oláh Ibolya

Kiújult az énekesnő pánikbetegsége, és hirtelen lefogyott 16 kilót. Szakember segítségét kérte, nehogy ismét megforduljon a fejében az öngyilkosság gondolata – írja a Bors.

Padlóra került Oláh IbolyaOláh Ibolya pszichiáterhez fordult, mert gyógyszerek helyett inkább a beszélgetés erejében hisz, s nem akarja, hogy ismét felmerüljön benne az öngyilkosság gondolata, mint korábban, amikor hasonló lelkiállapotba került. „Az elmúlt időben nagyon sok negatív dolog történt velem, amit nem tudtam feldolgozni” – vallotta be a Frizbi felvételén. Nemcsak pénzügyi gondok kínozták, hanem az alkohollal folytatott küzdelme is igencsak megviselte. „Ez pótcselekvés volt nálam is, nem azt mondom, hogy alkoholista voltam, de szerettem a sört, a whiskyt” – mondta el Ibolya. Annak viszont örül, hogy leleplezték a másságát, mert – elmondása szerint – ezzel nagy kő esett le a szívéről, már elege volt a bujkálásból, hazugságokból. A pánikbetegsége azonban kiújult, emiatt az elmúlt hetekben 16 kilót fogyott. Most azonban minden erejével azon van, hogy pszichiáter segítségével feldolgozza testi- lelki sérelmeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése