TV-sztárok

Közös leszbishow-ban domborít a két magyar celeb

Egymásra talált VV Szandika és Aranypark Beki, legalábbis a színpadon. Immár közösen utaznak a szexkaravánnal, sőt egy közös leszbishow-ban domborítanak együtt, aminek azonban nem örülnek a rendőrök – írja a Bors.

Közös leszbishow-ban a két valóságszereplőVV Szandika és Aranypart Beki két különböző tévécsatorna valóságshow-jában váltak ismertté, de mára már kollégák lettek a szexiparban. Az RTL Klub és a Viasat3 üdvöskéi egy utazó erotikus műsor – magyar pornósztárokból álló – szereplőgárdájához csatlakoztak.  Beki (művésznevén: Beki Stevens) elmondása szerint három nap alatt rendszerint tizennégyszer kell egy körülbelül tízperces műsort előadnia, amelyben csak lányokkal szerepel, a produkcióknak pedig egy-egy sportcsarnok szolgál helyszínül. A szexturnékkal befutott VV Szandikával is – aki képtelen volt befűzni VV Attilát – van egy közös leszbi műsora. „Nemrég debütáltunk Németországban, de a rendőrség közbelépett (…) mert a hatóságok nem nézik jó szemmel a pornósabb dolgokat” – magyarázta az aranypartos lány. A civilbe öltözött, beépített rendőrök ugyanis megbújnak a közönség soraiban, és időnként razziáznak. Ám amikor a DJ elkurjantja a magyar mókus szót, a magyar pornós lányok egyből tudják, vissza kell venniük a produkciójuk forróságából.

Sokkoló részletek láttak napvilágot a sztárok brutális függőségeiről. Mi az a koffeinbomba, és miért vannak veszélyben miatta a hírességek? Részletek, itt! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top