TV-sztárok

Fizeti a barátját Tóth Gabi

Közös vállalkozásba kezd az egykori megasztáros énekesnő és focista kedvese, így hamarosan már anyagilag is össze lesznek kötve. Az agykontrollban elmélyült szerelmesek mások életén szeretnének segíteni – írja a Bors.

Fizeti a barátját Tóth GabiTóth Gabi közös céget alapít szerelmével, az Angliából hazatért Rasztovits Dáviddal, akivel alig néhány hét után már össze is költözött. „Rengeteg közös tervünk van. Szeretnénk létrehozni egy életmód-tanácsadó céget” – jelentette ki az énekesnő. Elmondása szerint arra igyekeznének rávenni az embereket, hogy pszichológus nélkül is elérhetik a változást. A lelki tanácsadás mellett táplálkozási és testedzési javaslatokkal, sőt akár divattanácsokkal is ellátnák az érdeklődőket. „Ennek a vállalkozásnak a megvalósítása máris folyamatban van, hamarosan kezdhetünk” – mondta Tóth Gabi, aki addig is lelki tréning alá vetette egyelőre munkanélküli párját. Megismertette Dáviddal – aki egyelőre nem talál idehaza olyan futballklubot, ahol játszhatna – a másik nagy szerelmét, az agykontroll-módszert, amely igencsak felkeltette a focista-modell érdeklődését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése