TV-sztárok

Pikáns fotózáson vett részt Péterffy Lili

Szikora Róbert szerint Lilinek még nem kellene pikáns fotókon szerepelnie.

Pikáns fotózáson vett részt Péterffy Lili, akinek kacérságán Nánási Pált is zavarba ejtette – írja a Bors. „Még én is zavarba jöttem, pedig láttam már egy s mást” – mondta a fotós. Szikora Róbertnek azonban nem tetszett Lili átalakulása. „A fotós, aki Lilit fotózta, férfimagazinnak is fotóz. Szerintem egy tizennyolc éves lánynak, aki még iskolába jár, egyáltalán nem ilyen képet kellene mutatnia magáról. Ezzel talán félrepozicionálja magát, és sokkal inkább celebnek nézik majd, mint énekesnőnek. Ő a való életben egyébként sem hord ilyen magamutogató ruhákat. Azt üzenem neki: Lili, ne vetkőzz, inkább énekelj!” – mondta Szikora Robi. Lili viszont élvezte a fotózást. „Apával majd beszélek arról, hogy miért is jó nekem ez így, mert ő nem teljesen érti, anyu viszont támogat mindenben. A mentorom nem erőlteti rám ezt a szexi stílust, ő azt szeretné, ha ki tudnék teljesedni, és felszabadultan énekelnék. Most vagyok a felnőtté válás küszöbén, és úgy érzem, hogy ennek egy állomása a fotózás” – mondta Lili.

gallery item
Megnézem
Összes kép (5)
gallery item

Péterffy Lili

Péterffy Lili

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése