nlc.hu
TV-sztárok
Király Viktort levették a lábáról

Király Viktort levették a lábáról

Vasárnap megint felcsendültek a gyerekhangok a TV2 énekiskolájában. Király Viktor, aki az első évad után ismét tanári szerepet vállalt, az új évfolyamról mesélt nekünk.

Király Viktort levették a lábárólMozgalmas időszak áll Király Viktor mögött. Bár nem ő jutott ki az Eurovíziós Dalversenyre, a hazai válogatón előkelő helyen végzett, akárcsak A Nagy Duettben, ahol Majoros Hajnival a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Csupán néhány lélegzetvételnyi idő jutott az énekesnek a pihenésre, máris tanárként kell ismét bizonyítania.

A gyerekek tehetsége levette a lábáról

Az Ének Iskolája második évada ugyanis már beült az iskolapadba, a kis diákok hatalmas tudásszomjjal isszák tanáraik szavait. A diákokénál pedig csak a tanáraik lelkesedése nagyobb. “Az Ének Iskolája, nagyon jó műsor, szeretem forgatni. Idén sokkal bátrabbak a gyerekek, hisz már tudják, mire számíthatnak, megtapasztalták, mi volt az első évadban. Nagyon tehetségesek, ugyanaz a színvonal, vagy talán egy picit magasabb is, mint az első évadban. Én részemről el vagyok ájulva. Már hallottam az összes gyereket, bátran kijelenthetem, hogy senkinek sincs rossz hangja, mindenki meglepően jól énekel. A színpadi megjelenésen kívül nem is tudom, mit fogunk tanítani nekik, mert éneket nem nagyon kell” – mesélte lelkesen a Comet-díjra jelölt énekes, aki saját bevallása szerint ennyi idős korában még a mikrofon közelébe se mert menni.

Gyerekként inkább játszott, mint zenélt

A(z) “Fogod nézni Az Ének Iskolája második évadát?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, végre egy kedves, őszinte műsor!

Én nagyon későn érő típus vagyok, 13 évesen még nagyon gyerek voltam. Deszkáztam, kint voltam a szabadban, ennyi. Ha zenével foglalkoztam, akkor az csak is annyi volt, hogy a haverokkal dobolgattam egy garázsbandában hobbiból. Itthon, Magyarországon értem el arra a szintre, hogy komolyan foglalkozzam a zenével, azt is 17 évesen” – tette hozzá Viktor, aki, akárcsak csak a műsor első évfolyamában, most is Hajós András, Szandi, Szulák Andi és Friderikusz Sándor vezérlete mellett egyengeti a kis nebulók útját.

Ha lemaradtál volna az első adásról, most visszanézheted Bárdocs Arnold produkcióját, amivel könnyeket csalt a tanári kar szemébe:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top