TV-sztárok

Rálőttek egymásra a Barátok közt szereplői

Harcosra sikeredett a Barátok közt sztárjainak idei csapatépítése, ugyanis fegyverpárbajban is összecsaptak a Mátyás király tér lakói.

Már tradíciónak számít a Barátok köztben, hogy a szereplők minden évben elmennek egy vidám csapatépítésre, hogy még jobban összecsiszolódjanak. Az idei alkalom pedig még különlegesebb lett, mint a korábbiak. A színészek ugyanis Nyirádra, egy motorsport centrumba látogattak el, ahol rallycross autókon mérték össze a tudásukat. A három csapatra osztott gárda először hazánk neves rallyversenyzői mellé ültek be egy kis száguldásra, majd következett az igazi móka.

A nemrég két színésztől is elbúcsúzó Barátok közt csapat tagjai paintball puskát ragadtak, és az autókból, valamint a pálya széléről lőtték egymást. Ami nemcsak remek szórakozás, de tökéletes feszültséglevezető is volt. De ettől még ráfért a stábra a pihenés, amit egy tapolcai wellness hotelben tehettek meg.

A Barátok közt Challenge összecsapásaiból végül a Kiss Ramóna, a Tóth Marcival szerelemben élő Nyári Diána, Domokos László, Solti Ádám négyes került ki győztesen. Mérai Kata, a Nacsa Olivérrel egy párt alkotó Pataki Szilvi, Tihanyi Tóth Csaba, Bozsek Márk és Seprenyi László a második lett, míg a harmadik helyre Varga Izabella, Nagy Alexandra, Szőke Zoltán, Kiss Péter Balázs koalíciója állhatott fel.

A vidám autós-fegyveres párbajokról galériánkban találtok képeket!

gallery item
Megnézem
Összes kép (16)
gallery item

Barátok közt Challenge csapatépítés

Barátok közt Challenge csapatépítés

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése