TV-sztárok

Elejtette táncpartnerét Bárdos András

Molnár Andrea – hatalmas koppanással – a földön kötött ki.

Földre ejtette táncpartnerét Bárdos András, aki hónapok óta alig 4 órákat alszik éjjelente. A 49 éves híradós Molnár Andreával készült egy különleges, látványos produkcióval az RTL Klubon futó Szombat Esti Láz következő adásába, ám a próba nem úgy sikerült, ahogyan azt mindketten elképzelték. András feladata ugyanis az volt, hogy amikor Andi a nyakába teszi a lábát, megpörgesse őt a táncparketten, ennek azonban egy hatalmas bukta lett a vége – számolt be a Blikk.

“Megcsúszott a lábam, és elejtettem, szegény pedig nagyot esett. Nagyon megijedtem. Andi az arcát fájlalta, miután levegőhöz és szóhoz jutott, ezért megszakítottuk a próbát. Szerencsére nagyobb baj nem történt” – vallotta be Bárdos, aki egyik korábbi táncuk során igencsak zavarba jött partnere testétől.

“Az államra estem, de szerencsére nem törtek ki a fogaim. (…) Valóban nagyot koppantam, de ha az ember kísérletezik, és valami igazán különlegeset szeretne bemutatni a táncparketten, akkor azért küzdeni kell” – árulta el a versenytáncos.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top