nlc.hu
TV-sztárok
Felnőttfilmes segítette az X-Faktor versenyzőjét

Felnőttfilmes segítette az X-Faktor versenyzőjét

Az X-Faktor első adásában feltűnt Ilyés Jenifer mindenáron színpadra vágyik – írja a Bors.

Ilyés Jenifer minden vágya, hogy színpadon állhasson – írja a Bors. “Bár most minden vágyam, hogy színpadon lehessek, kiskoromban még gátlásos és zárkózott voltam. Ezért iratkoztam be Sütő Enikő modelliskolájába. Később klasszikus éneket és popéneket tanultam, táncolni kezdtem. Ezt az általános iskolában nehezen fogadták el. Délutánonként sem jártam bandázni” – mesélte az X-Faktor továbbjutója, aki Répás Lajos rendezvényein is szerepelt fellépőként és versenyzőként. “Lajos valóban sokat segített nekem, de csak azzal, hogy engedett énekelni a rendezvényein. Sem ő, se más nem keresett meg tisztességtelen ajánlattal ezeken a rendezvényeken, ezért meg is lepődtem, amikor Lajost futtatással vádolták” – mondta Ilyés Jenifer.

Répás Lajos ellen jelenleg is eljárás folyik, azonban egyelőre nem bizonyított a futtatás vádja. Répás szerint ő csak segített a lányoknak, ha megkeresték, mutassa be őket tehetős férfiaknak.

Felnőttfilmes segítette az X-Faktor versenyzőjét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top