nlc.hu
TV-sztárok
Őszintén vallott magánéletéről Kulka János

Őszintén vallott magánéletéről Kulka János

Meglepő nyíltsággal vallott magánéletéről Kulka János.

A Bors is részt vett Kulka János A siker íze című előadásán, melyen nemcsak szakmáját, hanem magánéletét érintő kérdésekre is őszintén válaszolt. Az est háziasszonya, Veiszer Alinda kérdésére, miszerint miért pont 2013-ban vallotta be a nyilvánosság előtt másságát, a következő választ adta: “Sosem éreztem tehernek a másságomat, de mérgemben kezdtem el erről beszélni, mert már annyit piszkálták Alföldit meg a Nemzeti Színházat. Az egész olyan ízléstelen lett, hogy gyávának és sumáknak éreztem volna magam, ha lapítottam volna a színház falai között. Elegem lett, és harcolni kezdtem.”

A Szomszédok egykori Magenheim dokija azt is elárulta, magánéletében kik a legnagyobb szövetségesei. “Inkább a gyengébbik nem képviselőivel értek szót. (…) Régóta nagyon fontos ember nekem Lang Györgyi. Ő maga és a kritikája nélkülözhetetlen számomra” – tett hozzá a Heti Hetes újdonsült tagja, aki a Pa-Dö-Dő énekesnője mellett Csákányi Eszterrel és Vári Évával osztja meg élete fontosabb pillanatait.

Őszintén vallott magánéletéről Kulka János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top