TV-sztárok

Meglepő kulisszatitkok a Class FM műsorvezetőitől

Ötödik születésnapját ünnepelte a Class FM, az évforduló alkalmából pedig Kiss Orsi és Garami Gábor osztott meg kulisszatitkokat a rádió életéből.

A Class FM műsorvezetői maguk is hatalmas zenerajongók, maximális hangerőn hallgatják kedvenc dalaikat, sőt egy-egy slágert hallva táncra is perdülnek a stúdióban. “Minden műsorvezetővel előfordul, hogy a szokásosnál is jobban felhangosítja kedvenc slágereit. Mindenki más zenei stílust kedvel, és más dalokat hallgat teljes hangerőn: Abaházi Csaba Robbie Williamset, Vágó Piros John Newmant, én pedig Bruno Marsot bömböltetem, Fatima Ragyog a szívem című slágerét pedig rendszeresen vele éneklem. Gyakran akkora hangerővel hallgatjuk kedvenceinket, hogy a szomszédos irodában dolgozó kollégák átjönnek, hogy velünk mulassanak” – mesélte Garami Gábor, aki azt is elárulta, hogy általában cipő nélkül vezet műsort, nyáron mezítláb, télen zokniban ül a mikrofon előtt.

Ennek éppen az ellenkezője mondható el Kiss Orsiról, aki minden reggel legalább három pár cipővel indul el otthonról. “Óriási cipőrajongó vagyok, az is előfordul, hogy minden napszakban más-más lábbeli van rajtam. Sokat nevetünk is rajta a lányokkal, különösen akkor, amikor Argyelán Krisztát helyettesítve már hajnali hat órakor tipp-topp módon: csinos ruhába öltözve, sminkkel és tökéletes frizurával jelenek meg a rádióban – mondta Orsi. – Kevesen tudják rólam, hogy ha a kedvenc dalom megy a rádióban, akár adás közben is táncra perdülök, ennek következtében pedig gyakran állva konferálom fel a következő zeneszámot, akárcsak kolléganőm, Vágó Piros” – tette hozzá a műsorvezető.

Fotó: Redlemon
Fotó: Redlemon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top