nlc.hu
TV-sztárok
Padlóra került, és perel Krasznai Tünde

Padlóra került, és perel Krasznai Tünde

Fellépéseit lemondták, párkapcsolata megromlott, lelkileg is padlóra került Krasznai Tünde. Legalábbis ez olvasható abban a keresetlevélben, amely az internetre került – írja a Bors.

Megdöbbentő dokumentum bukkant fel egy internetes portálon, mely szerint a nemrég új arcát megmutató Krasznai Tünde ötmillió forintot és kamatait, valamint a nevével megszerzett vagyont is követeli egy kiadótól. A X-Faktor felfedezettjének felnőttfilmje ugyanis a tehetségkutató műsor indulását követően az inter­netről pénzért is letölthetővé vált, valamint egy hazai felnőtt témájú lap DVD-mellékleteként is terjesztették.

A keresetlevélben arra hivatkoznak, hogy Tündének komoly erőfeszítéseibe került zenei karrierje felépítése, a közönség bizalmának elnyerése, melynek fontos eleme a korábbi filmjeitől való el­határolódás, ám a film, ismételt kiadása azt a látszatot keltette, hogy a felperes újra ezt a tevékenységet folytatja. Ennek hatására pedig az énekesnő már leegyeztetett fellépéseit lemondták, ez pedig anyagilag és lelkileg is megviselte őt. Rá­adásul a filmek egykori rossz körülményeire is emlékeztették. Zenei pályáját is azért építette volna, hogy elfeledje a múltat, mindez azonban hátrányosan befolyásolta az új karrierjét. Sőt párkapcsolata is válságba került, pszichikai-idegi állapota sokat romlott, depressziós, letargikus állapotba került, szorongott, nem volt kedve emberek közé menni – áll a dokumentumban.

A Bors megkereste az érintettet, aki a téma kényes természetére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.

Padlóra került és perel Krasznai Tünde

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top