TV-sztárok

Németh Kristóf meglepő fotót posztolt Csonka Andrásról

Alkalmi paparazzo lett Németh Kristófból. Hiányos öltözetben kapta lencsevégre Csonka Andrást, a képet pedig megosztotta a nyilvánossággal.

A fotón az látható, hogy Csonka András elmélyülten magyaráz valamit Benedek Miklósnak, a gond csak az, hogy mindezt nadrág nélkül teszi, alsógatya és egy szál ing van csak rajta. A színész nem haragudott Német Kristóf tréfája miatt, sőt alsónadrág-viselési szokásairól is szívesen beszélt.“Mindenki tudja, hogy a világon férfialsónadrágból kétfélét gyártanak, bokszert és az úgynevezett slipet amit fecskének is neveznek. A bokszert gyűlölöm” mondta el a Borsnak Csonka András, aki nem szégyenlős: “Többször kellett már meztelenül rohangálnom, például a Hair című musicalben, ahol én voltam az afroamerikai fiú. Színészként nincsenek gátlásaim,az életben persze szemérmesebb vagyok. Az alsónadrágomat vállalom, a lábaimat szintúgy, amelynek táncos vonalait egyébként a sok musical-előadásnak és persze Keleti Andreának köszönhetem.”

A kép készítésekor Csonka András egyébként a Tíz kicsi néger című előadás után az internet világába próbálja beavatni kollégáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése