TV-sztárok

Pofonosztás és szerelem mesterfokon – 76 éves Terence Hill

Terence Hill filmjein generációk nőttek fel, és hahotáztak a Bud Spencerrel alakított, kissé Stan és Panra emlékeztető kettősükön. A siker mögött azonban számos érdekesség és tragédia is meghúzódik.

Már gyermekkorában eldőlt a sorsa

1939. március 29-én született Mario Girotti, akit – eredeti nevén – már 12 évesen felfedezett egy filmrendező. A német-olasz származású, később Terence Hill néven híressé vált fiatal tehetség 24 évesen robbant be igazán a filmszakmába, A párduc című filmjével. Bár leginkább az állandóan pofozkodó, egymást ugrató, Bud Spencerrel alkotott népszerű párosból ismeri őt a közönség, egyedül is sokra vitte színészként és rendezőként egyaránt, többek között a Nevem: Senkivel, a Don Matteóval, vagy a Lucky Luke-kal.

Eleinte fel sem figyelt egymásra a nagy páros

Bud Spencerrel, akivel egy idő után elválaszthatatlan páros voltak, már a közös munka előtt is ismerték egymást. Hill hobbiszinten űzte az úszást, míg Bud Spencer profi úszó és vízilabdázó volt. Egy-egy versenyen találkoztak ugyan, de csak sok évvel később, a közös filmezés során alakult ki köztük barátság.
A híres páros az “Isten megbocsát, én nem” című filmben szerepelt először együtt. Hill egy véletlen folytán kapta meg e szerepet, mivel az eredetileg felkért színész pár nappal a forgatás kezdete előtt eltörte a lábát. Mivel Terence profi színész volt, Bud Spencer pedig a mackós karaktere miatt felkért sportoló, Hill először azt hitte róla, hogy egy kövér amatőr, aki két mondatot nem tud elmondani értelmesen. Kisvártatva megváltozott ez a véleménye, és a forgatás alatt életre szóló barátság alakult ki köztük.

“Felverekedte” magát a legjobbak közé

A Terence Hill–Bud Spencer kettősön egy világ hahotázott, többek között az Ördög jobb és bal keze, a Különben dühbe jövünk, vagy a Kincs, ami nincs láttán. Főként a különleges verekedős jeleneteik által lettek kedveltek. A filmekben ugyanis szinte végig ütik-verik egymást a szereplők, mégis soha egyetlen igazi pofon sem csattant el, és nonszensz módon egyetlen csepp vért sem lehetett látni senkin. Ezt tudatosan alakították így, hogy az erőszak egy bizonyos határát soha ne lépjék át. A filmek során szinte mindig ugyanazokkal a kaszkadőrökkel dolgoztak, mert ők már tudták a trükköket, a páros bevett szokásait.

Soha nem rivalizáltak egymással

A népszerű páros 18 filmben játszott együtt. Bud Spencer szerint azért tud évtizedek óta gond nélkül működni a baráti és szakmai kapcsolatuk, mert kölcsönösen tisztelik egymást. A sikerhez persze az is hozzájárult, hogy mivel esetükben két teljesen különböző karakterről van szó, soha nem rivalizáltak egymással. Arról nem is beszélve, hogy mindketten jól beszélik a humor nyelvét.

Bár kívülről nézve tökéletesnek tűnhet a színész élete, a szakmai sikereket tragédiák is beárnyékolták. Hill 1990-ben, a Lucky Luke forgatására utazott Mexikóba. Kisebbik, fogadott fia, Ross utánament, de az út során autóbalesetben meghalt. Hill-t a fiú elvesztése annyira megrázta, hogy mély depresszióba süllyedt, és hosszú évekig nem tudott talpra állni. Ross egyébként a Keményfejű című filmben együtt is játszott apjával.

Bud Spencer és Terence Hill a David Di Donatello filmes díjátadón, Rómában
Bud Spencer és Terence Hill a David Di Donatello filmes díjátadón, Rómában

A karrier hozta meg a szerelmet

Terence Hill sokat köszönhet a munkájának. Nemcsak sikerét és vagyonát, hanem élete szerelmét is. Amerikai felkérései miatt ugyanis kénytelen volt megtanulni angolul, így találkozott az angoltanár Lorival, aki a színész hirdetésére jelentkezett, és akivel azóta közel ötven éve házasok. Közös álmukat is megvalósították: egy farmon élnek, ahol kertészkednek, és állatokat tartanak. Az idillt csak olykor-olykor “zavarja meg” egy-egy forgatás, mivel Hill a mai napig, 76 évesen is aktív színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top