TV-sztárok

Celine Dion így búcsúzik a férjétől

Nem tudta szavakba foglalni Celine Dion, milyen szoros szálak fűzik őket össze René Angélillel. A torokrákkal küzdő férjére emlékezett a legutóbbi koncertjén az énekesnő.

Mindenki szurkol, hogy a 74 éves René Angélil harmadszorra is legyőzze a torokrákot, de egyelőre nincs hír arról, hogy az állapota javulna. Annak ellenére sem, hogy Celine Dion bejelentette: a férje betegágya mellől visszatér a színpadra, ahogyan René határozottan utasította őt.

Celine Dion gondolatai azonban a súlyos beteg férjén járnak még az előadás alatt is. Az egyik dalát, a The First Time I ever Saw Your Face című számot teljesen a családjának, és elsősorban a férjének szánta. A dal alatt végig René képeit láthattuk, és különböző családi pillanatokat.

Az énekesnő megemlékezése azonban sokakban keltette azt az érzést, hogy így vesz búcsút Celine Dion a haldokló férjétől

“Mintha emléket állított volna” – idézte az egyik magazin a show közönségét.

Celine Dion így búcsúzik a férjétől

A házaspár szerelme már évtizedek óta töretlen, és Celine Dion 20 év házasság után is éppen annyira odáig van a férjéért, mint amikor tizenévesen megismerte. Három gyerekük pedig Celine Dion szerint a szerelmük örök bizonyítéka.

Celine Dion így búcsúzik a férjétől

Az énekesnő nemrégiben az USA Today riporterével osztotta meg a legfájóbb időszakát. “René azt mondta nekem: a karjaidban akarok meghalni. Azt mondtam, rendben, ott leszek, a karjaimban halsz meg.” A könnyes és megható interjú óta is hiába várja a közönség, hogy a Las Vegas-i show első sorában láthassa René Angélilt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top