TV-sztárok

Konyhafőnök: a nyelvét is beveti Niki

Ismét nem akármilyen feladatban kell bizonyítaniuk a jövő Konyhafőnök jelöltjeinek. Ezúttal ugyanis nemcsak a csapatmunka teszi próbára őket, hanem az egyik kihívás is, melyben klasszikus tortákat kell elkészíteniük.

Míg a Konyhafőnökben a dekoltázsával (is) hódító Niki kifejezetten örül a kihívásnak – amit minden mozdulatán érezni –, addig Tibor egyenesen retteg a feladattól, hiszen a sütés távol áll tőle.

Konyhafőnök: a nyelvét is beveti Niki

 

Konyhafőnök: a nyelvét is beveti Niki

 

Így már a feladat előtt úrrá lesz rajta az aggodalom amiatt, hogy ez a Konyhafőnök-kihívás a vesztét okozza, és ismét a középdöntő előtt kell búcsúznia a versenytől.

“Arra gondoltam az elején, hogy most nyakig ülök a pácban, és most megint meg fog ismétlődni az, ami korábban. Bármilyen tortától gyakorlatilag kirázott volna a hideg” – mondta Tibor, akinek a tortakészítéstől való félelme nem volt alaptalan.

Konyhafőnök: a nyelvét is beveti Niki

 

Először a vaníliakrémet égették oda csapattársával, Balázzsal, majd két edény összeragadása hátráltatta őket. Hogy végül sikerült-e teljesíteniük a feladatot, és egyáltalán hogyan birkózott meg a dobostorta, a puncstorta és az Esterházy-torta elkészítésével, kiderül a Konyhafőnök mai adásból.

Konyhafőnök: a nyelvét is beveti Niki

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top