nlc.hu
TV-sztárok
Szinetár Dóra kitálalt: ezért vált el Bereczkitől

Szinetár Dóra kitálalt: ezért vált el Bereczkitől

Szinetár Dóra megtörte a csendet, és elmondta, hogy szerinte mi vezetett a váláshoz második férjével, Bereczki Zoltánnal.

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán útjai három éve váltak szét, szakításuk okairól eddig nem beszéltek, mindketten kölcsönösen tisztelettel nyilatkoznak egymásról. Most azonban Szinetár Dóra, aki azóta újra férjhez ment, meglepő kijelentést tett a Nő Háromszor című műsor felvételén. Meggyőződése, csak azért tartottak ki egymás mellett olyan sokáig, mert amikor magánéletük éppen válságba került, akkor a színpadon mindig újra egymásra találtak. Ennek ellenére többet álltak harcban egymással, mint békében írja a Bors. “Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná. S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam” – mondta Szinetár Dóra a péntek este az ATV-n adásba kerülő műsor felvételén. Bereczki Zoltán nem kívánta kommentálni az elmondottakat, mint mondta méltatlannak tartja. A lap az egykori sztárpár közös munkahelyein a színházakban érdeklődött arról, hogy a kollégáik hogyan látták mindezt, ők úgy vélik, mivel Bereczki Zoltán tehetsége vitathatatlan, befutott volna Szinetár Dóra nélkül is.

Szinetár Dóra kitálalt: ezért vált el Bereczkitől

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top