nlc.hu
TV-sztárok
Gubik Ági évek óta perben áll a kivitelezőjével

Gubik Ági évek óta perben áll a kivitelezőjével

A kivitelező szerint Gubik Ági még mindig nem fizette ki őt, pedig már 8 és fél éve, hogy felújította a házát.

Gubik Ági és volt férje, Telihay Péter színházi rendező Telkiben lévő parasztházát újíttatta fel Nagy Józseffel, aki a felgyülemlő elmaradások miatt leállt a munkával – írja a Blikk.

Kérésükre lakhatóvá tettem a házat, de 2007 tavaszára már másfél millióval tartoztak, ami a késedelmi kamatokkal egyre csak duzzadt. Úgy tűnt, idén végre meg tudunk állapodni. Június elején Ágnes felajánlott másfél milliót, ha megszüntetem az ellene indított végrehajtást. Elfogadtam, de csalódnom kellett, mert pár nap múlva a művésznő telefonált, és közölte, hogy csak 500 ezret tud adni. Azóta megint zajlik az időhúzós jogi ügyeskedés, de már végképp elegem van belőle – mondta el a ház egykori kivitelezője, aki nemrég hivatalos levelet kapott a színésznő ügyvédjétől, dr. Juhász Gabriellától. “Ebben az áll, hogy Gubík Ági vitatja az általam nyolc évvel ezelőtt összeállított számlák valódiságát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed, hiszen a felújítás nyolc hónapja alatt minden hét végére elszámolást készítettem, rajta az anyagköltséggel és a munkaórákkal” – mondta el a kivitelező.

Gubik Ági évek óta perben áll a kivitelezőjével

Gubik Ági máshogy látja a helyzetet, azt mondta, a kivitelező már hónapok óta kapja a pénzt részletekben “Hazugság, hogy Nagy József a pénzét várja, hiszen a fizetésem 33 százalékát már jó ideje vonják, és utalják neki. Csak le akar járatni! Feketemunkát végzett, azt is rosszul. Igazam bizonyítására perújítási eljárást kezdeményeztem, de a per végezetéig nem akarok részletekbe bocsátkozni” – jelentette ki Gubik Ági.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top