TV-sztárok

Kárász Róbert: nem fogok munkáért esdekelni

Kárász Róbert távozása mindenkit meglepett múlt héten. Most a Mandinernek mesélt a napról, amikor végül közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy távoznia kell a TV2-től.

Kárász Róbert már nyolc éve volt oszlopos tagja a TV2 reggeli stábjának. A Mokka műsorvezetője, riportere volt, majd múlt héten egyik pillanatról a másikra – legalábbis így tűnt – bejelentette távozását.

“Az új hírigazgató érkezése változásokat hozott a tévénél. Ez érintett engem is. Aznap hajnalban, amikor otthonról elindultam, átsuhant a fejemen egy gondolat, hogy talán ez lesz az utolsó Mokka-műsorvezetésem. Jó volt a megérzés. De csak a megérzés volt jó! Ellentmondásos nap volt. Délután 3-kor közös megegyezéssel léptem ki a TV2-ből” – mondta a mandiner.hu-nak.

Kárász Róbert távozása mellett még további ismert arcok csukták be maguk mögött a TV2 székházának ajtaját. Többen úgy, mint Kárász Róbert, aki egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő, még az is lehet, hogy más szakma után néz, bár nem szeretne.

“Benne van a pakliban, hogy teljes mértékben a civil szakma felé fordulok. Talán ez az én utam. Nem akarok semmit elsietni. Ugyanakkor televíziós szakemberként ismert meg az ország, jó lenne, ha nem távolodnék el véglegesen ettől a pályától. Nem fogok senkit felhívni, hogy munkáért esdekeljek, de ha megtalálna egy minőségi televíziós munka, amiben örömmel vennék részt – mint egykor a Mokkában –, valószínűleg elvállalnám” – mondta Kárász Róbert, akinek távozását Demcsák Zsuzsa meg is siratta.

Kárász Róbert: nem fogok munkáért esdekelni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top