TV-sztárok

További részletek derültek ki Aigner Szilárd haláláról

Aigner Szilárd az irodájában, munka közben halt meg. Boncolás segít majd kideríteni halálának pontos okát.

Egy nappal a 70. születésnapja után tragikus hirtelenséggel halt meg Aigner Szilárd. Felesége, Pártai Lucia talált rá, aki előtte bejelentkezett egy rádióműsorban, elmondta, milyen idő lesz aznap, majd reggelit vitt férjének, akit holtan talált az irodájában, a számítógép előtt.

A meteorológus jó egészségnek örvendett, a tavaszi kivizsgálás után orvosai azt mondták, bár minden korabelinek ilyen laboreredményei lennének. “Próbálom feldolgozni, mi is történt. Vasárnap még együtt nevettünk, hétfőn pedig már soha többet nem kelt fel. Alig pár hónapja agyi érműtétje volt, csodálatosan felépült belőle, és az előzetes vizsgálatok alapján is teljesen egészséges volt. Még fanyarul meg is jegyezte, hogy sokkal hosszabbra kell előre terveznie, mint gondolta, mert tovább él, mint hitte” – mondta a Blikknek a kisebbik lánya, Lucia.

Aigner Szilárd halálnak okát csak boncolás után tudják majd megállapítani. “Szeretnénk tudni, melyik szerve idézte elő ezt a tragédiát, mindannyian megkönnyebbülnénk. Várunk és bízunk abban, hogy hamarosan örök nyugalomra helyezhetjük” – mondta a lánya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top