TV-sztárok

El akarják kobozni Kurt Cobain híres gitárját

A zenész lánya éppen válik, de a férj a bíróságon akar harcolni a hangszerért. Azt mondja, hogy ajándékba kapta, de Cobain örökösei szerint ez nem igaz.

A Nirvana frontembere, Kurt Cobain 1994-ben halt meg. Lánya, Francis Bean Cobain akkor még csak másfél éves volt, nemrégiben pedig elmondta, hogy sosem volt nagy Nirvana-fan. A dalszerző-énekes-gitáros után számos rocktörténeti ereklye maradt fenn, ezek közül az egyik az a hangszer, amelyiken zenekara ma már kultikusnak számító MTV Unplugged felvételén játszott.

Erről a gitárról beszélünk, és ezt akarja a magáénak tudni Francis Bean (hamarosan volt) férje.

A lány 2015-ben ment hozzá egy rockzenészhez, név szerint Isaiah Silvához, idén márciusban pedig be is adta a válókeresetet. Silva azt állítja, hogy a fent látott hangszert Frances neki ajándékozta, és igényt tart rá. Frances édesanyja, Courtney Love szerint szó nincs erről, ez egy családi ereklye, amit ő adott a lányának, és biztos benne, hogy Frances ezt nem ajándékozta oda senkinek. A hangszer értéke több millió dollárra rúghat, mivel ez volt az a gitár, amin – Courtney szerint – Cobain utoljára játszott. Erről itt beszél a volt feleség:

Isaiah ennek a zenekarnak a gitáros-énekese:

Mint a fentebbi videó mutatja, nagyon szeretne olyan zenét játszani, mint az az ember, aki ha élne, az apósa lett volna egy rövid időre. Az após viszont generációs himnuszokat írt, például ezt:

Vagy ezt:

(via TMZ)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top