Azurák Csaba karrierjét egyik pillanatról a másikra törték derékba, amikor tavaly februárban eltávolították a hírigazgatói pozícióból, majd utóda menesztette a Tényekből is. A TV2 mindezt akkor úgy kommunikálta, hogy cserébe kap majd egy saját politikai háttérműsort.
A Bors azonban úgy tudja, hogy hiába szerepel az 1/1 című egyórás műsor a tévéújságokban, egyelőre nem kerül adásba. Holott az őszi műsorstruktúra bevezetésére ígérték, majd az időpontot januárra módosították. “Úgy hírlik, Azurák beígért műsora nem indul el januárban, ahogyan az új Mokka-műsorvezetők sem ülnek a székükbe, amíg el nem készülnek az új díszletek, amelyeknek már ősszel készen kellett volna lenniük” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.
A lap hiába próbált érdeklődni a műsorról a TV2 hírigazgatóságánál, nem kaptak választ.