A színészetet választotta a család helyett Stohl András

nlc | 2017. Január 11.
Amióta csak képernyős lett (értsd: az évezred eleje), a magánéletét a nyilvánosság előtt éli Stohl András színművész. Ez a magánélet viszont erősen tele van balhékkal.

Stohl András idén lesz ötvenéves. Decemberben a színész a Story, illetve a Best magazin hasábjain mesélte el, hogy házassága véget ért, már nem él együtt két kisgyermeke édesanyjával, Ancsikával. “Elköltöztem, de egy család maradunk, csak nem megy tovább együtt” – mondta. Akkor felröppent a pletyka, hogy Stohl egy nála jóval fiatalabb lánnyal van együtt, de ezt egyelőre nem erősítette meg a színész. 

Stohl a Blikknek nyilatkozva vallott arról, hogy úgy véli, idén sem lesz több ideje a családjára és a szeretteire, mint 2016-ban. “Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam – magyarázta. – Mindenki a saját életét éli, és abban kell minél jobban helyt állnia. Az évek alatt megtanították, hogy az őszinteség a legfontosabb, és ehhez igyekszem is tartani magam. A szerepeim, amiket a sorstól és a rendezőktől kapok, mind olyan szakmai kihívások, melyek teljessé teszik az életem. Persze közben háttérbe szorítva azt, hogy jó apa lehessek. Idén sem lesz ez másképp, és a sok munka miatt már látom, hogy alig lesz időm a családomra. De ez az én döntésem.”

Stohl arról is beszélt a lapnak, hogy általában negatív karaktereket alakít. A Válótársakban sem éppen a legszimpatikusabb szerep az övé, és a színpadon sem a jófiúkat osztják rá, amit egyáltalán nem bán, és hozzáteszi, hogy szerinte ez nem azért van így, mert a magánéleti zűrjei eleve figyelemfelkeltők. A színész azt is elmondta, hogy roppant büszke lányára, Stohl Lucára, aki a FEM3 csatornán lett műsorvezető. 

 

Exit mobile version