A fővárosi Katona József Színház egyik alapítójaként tisztelt Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, Zsámbéki Gábor 1990-ben a főiskoláról szerződtette Stohl Andrást a Katonába, de 2001-ben kirúgta, mert a színész nem akarta abbahagyni a Reggeli vezetését az RTL Klubon. “Zsámbékiban akkor pattant el valami, amikor azt magyaráztam, hogy 150 ezer forint csak a házra felvett kölcsön havi törlesztője, és a Katonában nincs ennyi a fizetésem. Úgy üvöltött velem, mint apa a rossz gyerekével. Ott én minden voltam. Azt mondta, kívül-belül rothadok” – idézte fel az Alexandra Pódiumon Jordán Tamás vendégeként Stohl András, aki dicsérni sem győzte egykori mentorát. “Nem is tudom kifejezéssel illetni, mennyire tisztelem és szeretem, és mennyire hálás vagyok neki. Ő volt a legnagyobb hatással a pályámra” – mondta és azt is elárulta, hogy ezek után bizonyítani akart. “Eltanácsolásomat követően minden premierrel azt akartam bizonyítani, hogy a Zsámbékinak nem volt igaza abban, hogy el fogok kurvulni, és nem leszek jó színész” – vallotta be.
Ez sikerült is. 2013 tavaszán a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, és Csörgheő Csuli szerepét játszotta az Úri muriban. Zsámbéki az utolsó próbát látta, és SMS-ben gratulált neki. “Azt írta: Itt voltam, láttalak. Nagyon veszélyes Csulit csinálsz. Gratulálok!” – idézi a Blikk a könnyeivel küszködő színészt.