TV-sztárok

Győrfi Pál bukta az állását A Nagy Duett miatt

A mentőszóvivő Győrfi Pál és Fábián Juli volt a Nagy Duett első kiesője, ám Győrfi nemcsak a műsortól, hanem az állásától is kénytelen volt elbúcsúzni.

Nem nyerte el a nézők tetszését Győrfi Pál és Fábián Juli KFT-feldolgozása, így a közönségszavazatok alapján számukra véget ért A Nagy Duett az első adás után. Győrfi Pál a műsor miatt azonban felmondott a konkurens RTL Klubnál, ahol vasárnaponként az Egészségkalauz című műsor házigazdája volt Valkó Eszter oldalán.

“Nagy élmény volt Fábián Julival és egy ilyen profi csapattal együtt dolgozni. Rossz érzés volt kiesni, és nem udvariasságból mondom, hogy nagyon tetszett a többiek produkciója, izgatottan várom, most már nézőként a folytatást” – mondta Győrfi a Borsnak.

“Bár már többször szerepeltem szórakoztató produkciókban is, mégis egyértelmű, hogy a tévézésben számomra elsősorban az egészségügyi műsorok jelentik a hazai terepet, így ugyan most A Nagy Duett kapcsán átmenetileg abbahagytam a műsorvezetést, bizonyára lesz majd folytatás. Hogy hol, hogyan és mikor, ez – hogy stílszerű legyek – még a jövő zenéje” – tette hozzá a szóvivő.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top