TV-sztárok

Kaszás Géza rendesen kapja az ívet a gyerekeitől – pedig visszafogottnak tűnnek

Kaszás Géza kemény kritikát kapott a gyermekeitől. Nimród és Lilla a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban apjuk szakmai képességeire tett furcsa megjegyzést.

Mostanra már minden sztár tudja, hogy ha beül a Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsor felvételére, akkor érheti meglepetés. Ezúttal Kaszás Géza tette magát próbára. Amikor bevonult a gyerekeivel, akkor csak két tündéri apróságot láttuk, de Nimródéknak nem kellett sok, hogy feloldódjanak. 

Gyermekeitől kapja az ívet Kaszás Géza

Lehet-e egy színész számára durvább kritikát megfogalmazni annál, hogy nem játssza eléggé élethűen a szerepeit? Egy ilyen megjegyzés különösen fájhat, ha valaki a saját gyerekétől kapja. A felvétel után a színész elmondta, szerinte csak azért fogalmazott így a fia, mert a gyerekek náluk szeretik cikizni apát. Érzékeny témákat sem kíméltek, mint Kaszás Géza testsúlya, pedig a színész koplalásból már nagy rutint szerzett:

Kislánya sem kímélte Kaszást. A forgatás után elárulta, kis híján fekete pontot kapott a papája miatt. Géza ugyanis elnézte az órarendet, és rossz nap szerint pakolta be a gyerekek táskáját. Szerencsére az anyukájuk még idejében észrevette a hibát. Az pedig, hogy milyen titkokat árultak még el a lurkók édesapjukról, a ma esti Vigyázat, gyerekkel vagyok!-ból kiderül.

Fotó: TV2/Vigyázat, gyerekkel vagyok!
Fotók: TV2/Vigyázat, gyerekkel vagyok!

 

 

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése